Tőzsde: közös fellépés szükséges

28. alkalommal rendezték meg a közép- és kelet-európai régió legnagyobb konferenciáját, a Krynica Economic Forumot 2018. szeptember 4. és 6. között, Lengyelországban. A találkozón a varsói, a budapesti, a bukaresti, a prágai, a pozsonyi, a ljubljanai, a szófiai és a zágrábi tőzsde vezetői kifejtették: együtt kell működniük, hogy érdekeik megfelelően képviseltetve legyenek a tőkepiaci unió kialakításának folyamatában.

Közös fellépéssel a befektetők bevonzása is jóval könnyebb – mondta Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde elnök-vezérigazgatója.

 

Az európai, ázsiai és amerikai kontinens 60 országából több mint 4 000 vendég gyűlt össze a lengyelországi Krynica-Zdroj-ban tartott gazdasági fórumon. Az immár 28. alkalommal megrendezett esemény idén azt a kérdést boncolgatta, hogy a közös értékek vagy a közös érdekek tartják-e össze Európát.

 

A konferencia kiemelten foglalkozott a közép-kelet-európai tőzsdék közötti kooperációval. A Varsói Értéktőzsde által szervezett első panelbeszélgetésben Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója öt régiós tőzsdei vezető társaságában kifejtette: az Európai Unió új szabályozási követelményei és a tőkepiaci unióval kapcsolatos javaslatok kihívásokat jelentenek a térségnek, ugyanakkor a jogalkotási folyamatok lehetőséget adnak arra, hogy a közép-kelet-európai országok érdekeit ezen a téren is érvényre juttassuk az EU-ban.

 

A második, közép-kelet-európai tőkepiacokkal foglalkozó panelben Végh Richárd a befektetők bevonzásának útjairól tárgyalt a varsói, a szófiai és a ljubljanai értéktőzsdék vezetőivel, valamint a Cseh Alkalmazott Közgazdaságtani Intézet vezetőjével. „Közép-Kelet-Európa az EU leggyorsabban növekvő régiója, ezért rendkívül vonzó a befektetők számára. A nagy nemzetközi intézményi befektetők érdeklődését új termékek, indexek létrehozásával tudják a régiós tőzsdék erősíteni. Szintén fontos cél, hogy a közép-kelet-európai alapkezelők, nyugdíjalapok elsődlegesen a régió gazdaságaiba fektessenek, és csak ezután tekintsenek messzebbre. Maga a BÉT mindezen közös erőfeszítések mellett, kulcskérdésként kezeli a kínálati oldal erősítését, a legsikeresebb állami és közepes méretű magánvállalatok tőzsdei megjelenésének aktív támogatását is” – mondta a BÉT elnök-vezérigazgatója.

 

A Budapesti Értéktőzsde nagy hangsúlyt fektet nemzetközi kapcsolatainak építésére. Júliusban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Végh Richárd Londonban vettek részt egy a V4-tőkepiacok bemutatására szervezett konferencián.

 

 

Hirdetés átugrása →