A MagNet Bank ismét lehetőséget kínál ügyfeleinek, hogy társadalmi szervezeteket támogató kezdeményezésén – a Közösségi Adományozási Programon (KAP) – keresztül fontos ügyeknek adományozhassanak a bank profitjából. A MagNet Bank védjegyévé vált KAP programban 2026-ban 108 millió forint ajánlható fel a nonprofit szervezetek javára. Az ügyfelek a bank felületein keresztül idén 30 nonprofit szervezet között böngészhetnek, és választhatják ki, mely ügy képviseletére szeretnék a bank pénzét felajánlani. A támogatható célok sokszínűek: a rászorulókat segítő jógaprojektek, a városi közlekedést érintő kezdeményezések, a hátrányos helyzetű, szerfüggőséggel küzdő anyák támogatása, a tanodai programok és az állatmenhelyek egyaránt helyet kapnak közöttük.
A MagNet évről évre közösségi részvételre ösztönzi ügyfeleit. A KAP keretében azok az ügyfelek, akikhez kapcsolódóan a bank az előző üzleti évben nyereséget ért el, személyre szóló adományozási keretről rendelkezhetnek. Ezt az összeget a bank a saját profitjából biztosítja, felhasználásáról azonban az ügyfél dönt: ő választhatja ki, melyik társadalmi projekt kapja a támogatást.
A KAP 2010. évi indulása óta eltelt időszakban eddig több mint 570 millió forintot osztott szét a MagNet Bank több mint 800 társadalmi projekt javára.
Az idei 108 millió Ft-os összegről több mint 50.000 ügyfélnek lesz lehetősége rendelkezni. A rendelkezési időszak 2026. december 1-ig tart.
Molnár Csaba, a MagNet Bank közösségfejlesztési igazgatója elmondta:
„A világ nagy kihívásait nem fogjuk egyedül megoldani, de ha összefogunk, meglepően sok mindenre képesek vagyunk. A MagNetnél abban hiszünk, hogy a pénz nemcsak a gazdaságot, hanem a közösségeket is építheti. Ezért a Közösségi Adományozási Programunkban ügyfeleink maguk dönthetik el, mely civil ügyeket támogatják a bank a nyereségéből. S hogy a jó döntésekhez minél kevesebb kattintás kelljen, még egyszerűbbé tesszük az adományozást: a MagNet MobilBank applikáció frissítése után már néhány mozdulattal rendelkezhetnek adományozási keretükről. Mert a jó ügyekhez nem kell bonyolult megoldás.”
A Közösségi Bank ügyfelei Netbankon, MobilBankon, személyesen, telefonon egyaránt rendelkezhetnek a rájuk eső nyereségrészről. A támogatható szervezeteket a Bank pályázati úton, civil szakértők segítségével választja be a programba, ezzel is biztosítva azt, hogy az ügyfelek a legjobb szervezetek, legjobb projektjei közül választhassanak szívüknek kedves ügyet.