Idén 9. alkalommal október 2. és 4. között rendezik meg a 4 Helyszín Bútorkiállítást, ahol felvonul a magyar bútorgyártás krémje, komplett enteriőrökkel és berendezési ötletekkel. Az esemény központi helyszíne a XIII. kerületi RS Bútoráruház lesz, míg a további helyszíneken szakmai kiállítás, további ötletek és kedvezményes vásár várja a látogatókat. A hazai gyártók és nemzetközi márkák újdonságai is bemutatkoznak, a kiállított bútorok egy része pedig kiemelt kedvezménnyel, akár féláron is megvásárolható lesz.
Újabb magyar rekord a láthatáron
A rendezvény az elmúlt években több magyar rekordot is felállított: 2024-ben az ország legtöbb enteriőrt, 2025-ben pedig a legtöbb ülőgarnitúrát bemutató eseménye volt. 2026-ban a szervezők a legtöbb hálószobabútort bemutató esemény rekordjának megszerzését tűzték ki célul.
A kiállítás egyik fő attrakciója a Lakberendezők Országos Szövetségével (LOSZ) és az RS Bútorral közösen szervezett Otthontervezők Viadala. A versenyzőknek idén egy galériás stúdiólakást kellett megtervezniük. A több tucat pályázatból a szakmai zsűri – a LOSZ elnöksége és az RS Bútor vezérigazgatója – által kiválasztott három legjobb, döntős koncepció - Magyarországon egyedülálló módon - teljes egészében megépül a kiállításra, így a látogatók valódi, berendezett tereket járhatnak be és hasonlíthatnak össze. A végső sorrend a megvalósult enteriőrök alapján, a látogatók szavazatainak figyelembevételével áll össze. A voksolásban résztvevők között értékes ajándékokat, többek között Ferrari élményvezetést és Naitec klímaberendezést sorsolnak ki.
Szakmai fórumok és ingyenes tanácsadás
Az esemény hivatalos megnyitóján a Lakberendezők Országos Szövetsége mellett a FABUNIO – Magyar Bútor és Faipari Szövetség is részt vesz. A rendezvény hétvégéjén szakmai előadások, bemutatók, konyhatechnológiai újdonságok, burkolatok, csaptelepek és 3D látványtervezési megoldások várják az érdeklődőket. A Konyhatechnológiai Szakmai Fórumon a Blanco, a Smeg, a Falmec és az Evido is képviselteti magát. A páraelszívók világába is betekintést nyerhetnek az érdeklődők, ahol a CATA mellett több márka megoldásaival és innovációival is megismerkedhetnek. A látogatók a helyszínen ingyenes lakberendezési tanácsadást vehetnek igénybe a LOSZ szakembereinek segítségével. Emellett díjmentes 3D látványtervezésre is lehetőség nyílik konyhák, Andante ülőgarnitúrák, nappalik és hálószobák tervezéséhez, szakértők segítségével. Az RS Bútor 3D ülőgarnitúra tervezője a kiállítás alkalmával publikálásra kerül, így már nemcsak az áruházakban lesz elérhető ez az egyedülálló szolgáltatás, hanem bárki, akár a mobilján is megtervezheti álmai ülőgarnitúráját. Emellett a lakberendezési hibrid áruház, a dekoRS.hu is elstartol, ami a bútorok mellett közel 100 000 lakberendezési kiegészítővel teszi teljessé a lakberendezési lehetőségeket.
A kapcsolódó szakmai területek köre is tovább bővül: a festés, a hideg-, és melegburkolatok, a tapéták, a szőnyegek, a klímák, valamint a prémium okosvilágítási rendszerek iránt érdeklődők is vezető hazai és nemzetközi szereplőkkel találkozhatnak.
Sztárvendégek a látványkonyhában
A háromnapos rendezvény látványkonyhájában ismert párosok főznek majd együtt. Pénteken Czippán Anett és Istenes László, szombaton Rékasi-Pikali Gerda és Rékasi Károly, vasárnap Békefi Viki és Feng Ya Ou. A kiállításra látogatóknak kóstolásra is lesz lehetőségük.
A színpadon a 2025-ös országos bajnokság győzteseinek latin táncbemutatója, valamint a magyar bajnoki címmel, Európa-bajnoki és világkupa-győzelmekkel rendelkező SubRosa táncformáció produkciója szórakoztatja a közönséget a BOMBA! támogatásával.
Családi és gyermekprogramok
Nemcsak a profi lakberendezők, hanem a gyerekek is megmutathatják álmaik szobáját. A rendezvény keretében ugyanis meghirdették „Az én szobám, az én birodalmam!” elnevezésű országos gyermekrajzpályázatot és kiállítást, amelynek zsűrijében az Alma Együttes, Békefi Viki és Feng Ya Ou, valamint Istenes László - nem mellesleg rajztanár végzettségű - televíziós műsorvezető foglal helyet.
A családokat emellett az Alma Együttes koncertje, Békefi Viki és Feng Ya Ou zenés műsora, kézműves foglalkozások, arcfestés és lufihajtogatás várja. Az Építőjátékok Ünnepe 2027 szervezőivel építőkocka-kiállítás és workshop is megvalósul Berczeli Balázs, a LEGO Masters első évadának harmadik helyezettje és hivatalos Építő Mestere részvételével.
A sportok kedvelőinek a DRX Sport Élményzóna kínál szimulátorokat, ügyességi játékokat, Ferrari- és Porsche-autóbemutatót, valamint a rendezvényen megtekinthető lesz a Porsche és a SMEG különleges együttműködésének alkotása is.
A 4 Helyszín Bútorkiállítás részletes programja, a helyszínek és további információk a www.butorkiallitas.hu weboldalon érhetők el.