Egyelőre kitartanak a magyar vendéglősök

A járvány hatásainak ellenére csökken a cégmegszűnések száma a vendéglátóiparban. A jelenség mögött több összetevő áll – hogy melyek ezek megtudhatjuk az OPTEN céginformációs szolgáltató elemzéséből.

Az elmúlt egy év adatait vizsgálva megállapítható, hogy a szektorban működő társas vállalkozások száma folyamatosan enyhe csökkenésben van. Ugyanakkor a havi cégmegszűnések száma nem emelkedett a járvány hatására, sem márciusban, sem áprilisban. Az áprilisi 116 darab cégmegszűnés 33-mal kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A jelenség magyarázata összetett. Egyrészt a cégbíróságok működésének lassulása, a közzétételek csúszása állhat a háttérben, másrészt a cégek jelentős része kivár, illetve olyan intézkedéseket hozott, amivel átvészelni reméli a válságos időszakot. Természetesen a koronavírussal kapcsolatos korlátozások nagyon különböző gazdasági helyzetben találták ezeket a cégeket, és a járványügyi intézkedések feloldása is különbözően érinti őket. Jelenleg úgy tűnik, hogy a vidéken működő éttermek és egyéb vendéglátóipari egységek tudnak először visszatérni a piacra. Szintén kedvezőbb helyzetben vannak azok a vállalkozások, melyek sikeresen tudtak átállni a házhozszállításra. Ez azonban nyilván nem minden piaci szereplőnek volt valós opció.

A legnagyobb gondban azok a fővárosi és pest megyei vendéglátóhelyek lehetnek, melyek elsősorban a külföldi turisták kiszolgálására szakosodtak. Ráadásul ezen vállalkozások költségei, általában jóval magasabbak, mint vidéki társaiké, elsősorban a bérleti díjak és a munkabérek területén. Sok bezárt étterem, elbocsátotta dolgozóit, és mintegy „hibernált állapotban” várják a jobb időket. Ezokból még ezek a vállalkozások sem kezdtek végelszámolásba. Azok a cégtulajdonosok, akik hosszú távon a piacon akarnak maradni, inkább életben tartják cégüket, minthogy később, egy új vállalkozás bejegyzésének induló költségeit újra kifizessék.

Más a helyzet a cégalapítások számának alakulása tekintetében. Itt jól látható cezúrát jelez a járvány áprilisi berobbanása. Míg 2019 áprilisában 128 új vendéglátóipari céget jegyeztettek be, idén áprilisban ez a szám csak 38. A vállalkozás alapításának elhalasztása a járvány utáni időkre ésszerű döntés a leendő cégtulajdonosok részéről. 

A következő hónapok kérdése lesz, hogy elindul-e felfelé a cégmegszűnések száma, tehát meddig tartanak ki a hazai vendéglátósok tartalékai, illetve a kijárási korlátozások után mennyire lesz fizetőképes belföldi kereslet. Önmagában a korlátozások feloldása nem jelent biztosítékot ezen cégek újra indulására, ha a járvány gazdasági hatásai miatt nem lesz elég fizető vendég – zárja elemzését az OPTEN céginformációs szolgáltató. 

Hirdetés átugrása →