A Magyar Közlönyben megjelent a kormányrendelet szerint november 1-jétől, január elsejei visszamenőleges hatállyal 1,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjellátások. Mindezekre az eredetileg tervezettnél magasabb várható infláció miatt van szükség.
Fontos eleme a most megjelent jogszabálynak, hogy az e rendelet alapján emelendő, 2020. novemberre járó ellátásokat a jogosultak számára már emelt összegben kell folyósítani.
A nyugdíjasok a 2020. január–október hónapokra járó emelés összegét a 2020 novemberére járó ellátással egyidejűleg, egy összegben kapják meg. Mivel a kormány az év elején 2,8%-kal emelte a nyugdíjakat, de az első nyolc havi nyugdíjas infláció mértéke elérte a 4%-ot, emiatt 1,2 százalékos pótlólagos nyugdíj emelést kell végrehajtani.
Az átlagnyugdíj esetében a novemberi plusz kifizetés és a decemberi emelés együtt 20 ezer forintos nagyságrendű összeget jelent. Jövőre egyébként várhatóan 148 ezer forint lesz az átlagnyugdíj.