Már lehet pályázni a Marketing Diamond Awards-ra, idén már hatodik alkalommal keresi az elmúlt egy év legjobb marketingmunkáit a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ), hogy átadhassa „Az Év Ügynöksége 2020” és „Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2020” díjakat. A szövetség tizenegy kategóriában várja a pályázatokat.
A marketingkommunikációs szakmában a legtöbb szakmai díj a nagy ügynökségek és a multinacionális vállalatok kiváltsága, amely szervezeteknek nagyobb marketingbüdzsé áll a rendelkezésükre. A Marketing Diamond Awards küldetése, hogy teret adjon a kisebb ügynökségek és a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások számára és segítse őket a minél színvonalasabb marketingtevékenység végzésében. Célja továbbá, hogy a sikeres, hatékony marketingmegoldások elismerésével és azok széleskörű népszerűsítésével hozzájáruljon az igényes, szakmailag helyes gyakorlatok elterjedéséhez – írja közleményében az MMSZ.
“Az idei év különösen meghatározó a pályázat életében, hiszen a koronavírus okozta megszorítások, változások a marketingszakmát is érintették” – mondja Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke. “A nevezők most azt is bemutathatják pályázataikkal, hogy a nehezített körülmények ellenére képesek voltak igazodni a kialakult helyzethez: legyen szó újításokról, változtatásokról, vagy akár újratervezésekről, bizonyíthatják, hogy a marketingszakma számára ebben az időszakban most különösen nincs megállás.”
A pályázó szervezeteknek be kell mutatniuk a megvalósított marketingtevékenység előkészítésének, megvalósításának és eredményessége értékelésének folyamatát. A Magyar Marketing Szövetség tizenegy kategóriában várja a pályázatokat a 2019. október 1. és 2020. október 31. között megvalósult kampányokról és aktivitásokról: tartalommarketing; márkaépítés; direkt marketing-megoldások; ügyfél-elégedettségi programok; design és kreatív; online felületen futó kampányok; közösségi média-megoldások; egyéb digitális megoldások; kis költségvetésű integrált kampányok és eseményalapú aktivációk kategóriákban.
Az elismert marketingszakemberekből álló zsűri a marketingmunka szakmaiságát, hatásosságát ismeri el a marketinggyémánttal, a szakmai kiválóság védjegyének odaítélésével. A legtöbb marketinggyémánt elismerést szerző ügynökség “Az Év Ügynöksége 2020”, ügyféloldali cég esetében pedig „Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2020” díjat nyeri el.
A pályázat zsűrije két részből áll: egyrészt az ügynökségi szakemberekből, másrészt a megbízói oldal legsikeresebb marketing- és kommunikációs vezetőiből. Az ügynökségi szakemberek a megbízói oldalról benyújtott pályázatokat, míg az ügynökségek által benyújtottakat a megbízói oldalt képviselő zsűritagok fogják értékelni. A díj ezáltal lehetőséget biztosít a kisebb ügynökségeknek, hogy bemutatkozzanak a nagy márkákat képviselő marketingvezetők előtt, valamint a marketingaktív vállalkozásoknak, hogy sikeres tevékenységüket a szolgáltatói oldal képviselőivel megismertessék és elismertessék. Az előre megadott elbírálási szempontoknak köszönhetően a benyújtott pályázatok nem egymással versenyeznek. A szakmai zsűri a szempontoknak való megfelelés alapján minősíti a pályamunkákat. A Marketing Diamond Awards jelentkezési határideje 2020. december 11-e éjfél, a díjátadó 2021. január 27-én lesz.