Fix kamat, akár 20 évre

A Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrá! tavaly áprilisi indulása óta nagy az érdeklődés a Takarékbanknál a kedvezményes forrás iránt. A mikro-, kis- és középvállalkozások számára elérhető jegybanki program a hosszú távon is kedvező fix kamat mellett a széleskörű felhasználhatóságnak, a kevés feltételnek, valamint a kis adminisztrációs tehernek is köszönheti népszerűségét. Egyaránt igénylik forgóeszköz-finanszírozásra, beruházásra és hitelkiváltásra is – mondja Bertalan Sándor, a Takarékbank Corporate üzletágának ügyvezető igazgatója.

Kicsivel több mint egy éve indította el a Magyar Nemzeti Bank az NHP Hajrá! konstrukciót a világjárvány okozta károk enyhítésére. Milyenek az eddigi tapasztalatok, mely szektorok érdeklődése volt erőteljes?

Az NHP Hajrá! forrásnak és a hozzá kapcsolódó banki hitelkonstrukcióknak nagy szerepük van abban, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult válsághelyzetben nem állt le a hitelezés, a gazdaság működőképessége fennmaradt. A közép- és hosszú lejáratú, 2,5 százalékos fix kamatozású hitel, illetve a nulla százalékos forrásköltség egyaránt kedvező a vállalkozások és a hitelintézetek számára. Az állami kamattámogatást tartalmazó NHP Hajrá! forrású Széchenyi-kártya konstrukciók még ennél is méltányosabb árazást, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. révén pedig a bankok számára elfogadható ügyfélkockázatot jelentenek. Nem lehet kiemelni egyetlen szektort sem az érdeklődők közül, egyaránt vannak igénylők a gazdaság legkülönbözőbb ágazataiból, az agráriumtól kezdve az iparon és a kereskedelemen át a szolgáltató szektorig. Ügyfeleink jelentős részben forgóeszköz-finanszírozásra igénylik az NHP Hajrá! forrású kölcsönöket, de beruházási célú és támogatás-előfinanszírozó hitelek, valamint hitelkiváltások is szép számmal vannak.

– Tapasztalataik szerint milyen arányban kapják meg a hitelt az igénylők?

– A jelenlegi helyzetben a bankok finanszírozási hajlandóságát alapvetően kedvező irányban befolyásolja, hogy a megnövekedett ügyfélkockázatok kezelésére elérhetők a garantőrintézmények 80-90 százalékos kezességét biztosító krízis-garanciatermékei, amelyek akár önállóan, akár a Széchenyi-kártya konstrukciók részeként, kellő biztonságot nyújtanak a banki finanszírozáshoz. Ezért azt tudom mondani, hogy amennyiben egy cég, illetve a bemutatott projekt alapvetően életképes, akkor jó eséllyel megtalálja a számára ideális finanszírozást, még a nehéz piaci környezetben is.

– Pontosan kik vehetik igénybe ezt a konstrukciót, és milyen feltételeknek kell megfelelni? Szükséges például 2020-ra a nyereséges működés?

– Az NHP Hajrá! forrású konstrukció-
kat mikro-, kis- és középvállalkozások vehetik igénybe. A 2020-as nyereséges működés nem követelmény, ugyanakkor a vállalkozásnak azt be kell mutatnia, hogy hosszútávon életképes működési modellel rendelkezik.

– Mennyire olcsóak ezek a konstrukciók, illetve milyen egyéb költségekkel kell még számolniuk a hitelt felvevő vállalkozásoknak?

– A konstrukció rendkívül kedvező, az NHP Hajrá! keretében akár húsz évre is fix 2,5 százalékos hitelkamat mellett juthat forráshoz az ügyfél, szerződéskötési, folyósítási és rendelkezésre tartási díj nélkül. Egyedül a banktól független díjakat kell megfizetni, ilyen a közjegyzői, az értékbecslői díj, illetve a hitelgarancia költsége. A Széchenyi-kártya konstrukciókban az állami támogatásnak köszönhetően, a konstrukciótól függően még ennél is kedvezőbb, adott esetben akár 1 százalék alatti kamatozással is hitelhez juthat egy kkv.

– Az NHP Hajrá! lehetőséget ad hosszú, maximum 20 éves futamidejű hitelek igénybevételére. Mik a tapasztalatok ezzel kapcsolatban, mi a jellemző futamidő?

– Az a tapasztalatunk, hogy ügyfeleink jellemzően 10-15 évre vesznek föl beruházási hiteleket, igazodva a bemutatott projektek megtérüléséhez. Az igényelt forgóeszközhitelek általában kihasználják a konstrukciók engedte maximális futamidőt, ami Széchenyi-kártya és a Széchenyi turisztikai kártya esetében 2, illetve 3 év, a tartós forgóeszköz-finanszírozó konstrukciók esetében 3 év.

– Menyire jellemző, hogy a cégek korábbi hiteleik kiváltására használják az NHP Hajrá!-t?

– A konstrukciók jó lehetőséget biztosítanak arra, hogy a vállalkozások lecseréljék változó kamatozású és rövidebb futamidejű kölcsöneiket hosszabb lejáratú, fix kamatozású és olcsóbb forrásokra. Ez költségmegtakarítást, kiszámítható kamatfizetést és a törlesztési tehercsökkenést jelenthet a számukra. A Takarékbank ügyfelei közül sokan élnek ezzel a lehetőséggel.

– Milyen fedezeti követelményekkel kell számolniuk az ügyfeleknek?

– A hitelek fedezeti követelménye hasonló a más hitelezés során már megszokottakhoz. Az NHP Hajrá! forrásnál egyes termékekbe már beépül a hitelgarancia, ami nagyban elősegíti és meggyorsítja a banki döntést. Az ügyfeleknek kevés feltételnek kell megfelelniük, kicsi az adminisztráció is, ez is segíti a népszerűségét. Fontos tudni, hogy a konstrukciók igénybevételének nincs földrajzi akadálya, tehát a budapesti és a Pest megyei cégek éppúgy igényelhetik az NHP Hajrá! forrású kedvezményes hiteleket, mint más megyék vállalkozásai.

– Az év egészét tekintve milyen ügyfélszámot és kihelyezési összeget célzott meg a Takarékbank?

– A Takarékbank piaci részesedésénél nagyobb arányban vesz részt az NHP Hajrá! közvetítésében, április végéig mintegy 300 milliárd forint kölcsönt nyújtottunk ilyen forrásból a hazai vállalkozásoknak. Várakozásaink szerint a következő hónapokban is fennmarad az igénylés eddigi volumene, ezt a jegybank is támogatja a rendelkezésre álló keretösszeg újabb megemelésével. Jelenlegi aktivitásunkat fenntartva a jövőben továbbra is élen szeretnénk járni a mikro-, kis- és középvállalati szektor támogatásában.

Hirdetés átugrása →