Díjmentes honlapkészítés

A koronavírus kapcsán kialakult helyzetben egyre több vállalkozás kényszerül az ügyfélkapcsolatok átszervezésére. A hagyományos, személyes kapcsolattartás helyett – az átalakult üzleti és egészségügyi környezet következtében – napról-napra több vállalkozás a digitális térbe költözik. 

Az ezzel járó feladatok és kihívások jelentős terhet rónak – leginkább a kevésbé gyakorlott és felkészült – mikro és kisvállalkozásokra. Az internetes megoldásokra szakosodott honlap.hu egy felajánlással igyekszik segíteni a nehéz helyzetbe került kisvállalkozásokat.

A „Maradj otthon – költözz a webre!” elnevezésű kezdeményezés keretében a honlap.hu a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára díjmentessé teszi fél éves időszakra a 2020. februárjában bemutatott honlap.hu 2.0 szoftver használatát, amelynek segítségével a cégek maguknak tudnak internetes jelenlétet biztosítani, saját honlapot készíteni.

 

Bízunk benne, hogy a felajánlásunk segít abban, hogy a hazai vállalkozások könnyebben, a munkaerő megtartásával jussanak túl a kialakult és előttünk álló nehéz helyzeten

– nyilatkozta Fodor Ákos, a cég ügyvezetője.

A szolgáltatás igénybevételének feltételei ezen a webcímen érhetőek el.

(forrás. vg.hu)

Hirdetés átugrása →