Túra két keréken

Gyönyörű táj, nyugalom, minimális forgalom – ezt kínálja az Őrség azoknak, akik két keréken akarják felfedezni Magyarország dél-nyugati szegletét. Ha lenne kiépített infrastruktúra, biciklis pihenők, biciklibarát helyek, akkor nagyszerű célpont lenne. Így csak egyszerűen jó, ahova mégis érdemes elmenni.

Némi előkészítés után, sorrendben immár negyedik biciklitúránk célpontjának kiválasztása során sokáig két hely maradt versenyben. Az Ybbstal kerékpárút, melyen a Duna menti Ybbs városától egészen be az Alpok közé, a Lunz am see-ig haladhatunk, illetve a mi Őrségünk, ahol eddig csak átutazóban jártunk. Végül maradtunk itthon. A választásban minden bizonnyal közrejátszott, hogy dimbes-dombos vidékre vágytunk a korábbi évek sík terepeivel ellentétben, mint a Balaton vagy a Duna menti biciklis út Ausztriában.

Pénteken reggel indult a túra, de mi úgy döntöttünk, odamegyünk már csütörtök késő este, hogy ne az utazással teljen az első nap első fele. Jó döntés volt: 260 kilométer az M7-es felől megközelítve, azért ez bizony három óra. Szállásunk a Vadása-tó partján volt. Sabaria Vadása Panzió, nagyon korrekt szállás, a reggeli is bőséges, csak ajánlani tudjuk mindenkinek. A Vadása-tavat egyébként a hasonnevű patak felduzzasztásával hozták létre, és bár másfél éve egy hatalmas árvíz következtében elmosta az iszap, idén már újra alkalmas a fürdőzésre.

Pajta a színház

Első nap úgy döntöttünk, Őriszentpéter felé vesszük az irányt, mégiscsak az az Őrség központja. Kis kitérővel indultunk, útba ejtettük Viszákot, ahol a Szarvas József, a Nemzeti Színház tagja által egy évtizede életre hívott Kaszás Attila Pajtaszínház és Galéria – Tündérkerteket látogattuk meg...

Cikkünk teljes terjedelmében a K&K Magazin októberi számában jelent  meg. Keresse a nagyobb újságosoknál, vagy fizessen elő! Ha kérdése van, írjon nekünk!

Hirdetés átugrása →