A Brain Bar az ACG stratégiai szakembereivel közösen egy nemzetközi színvonalú, saját módszertanon alapuló innovációs workshopsorozatot fejlesztett ki. A limitáltan elérhető, közép- és felsővezetőket célzó program Európa legrangosabb jövőfesztiváljának első napján, május 31-én kerül megrendezésre a Corvinus Egyetem campusán.
A Mastermind Sessions tematikáját és működési mechanizmusát a Brain Bar és az ACG Reklámügynökség csapata együtt dolgozta ki. A munka során a szervezők legfontosabb célja az volt, hogy egy, a hazai vállalatokra szabott, újszerű módszertant alakítsanak ki, aminek segítségével a résztvevők a megszerzett inspirációt kézzelfogható innovációs lehetőséggé forgathatják.
A vendégek az első alkalommal megrendezett tréningeken világhírű jövőkutató szakemberek vezetésével foglalkoznak a Blockchain rejtette céges lehetőségekkel, a klasszikus görög filozófia és a sci-fi üzleti döntéshozatalban történő alkalmazásával, illetve a kreativitás és az innováció helyes szerepével. A május 31-i programokon az érdeklődők olyan izgalmas, a saját területükön egyedi és kiemelkedő teljesítményt nyújtó előadókat ismerhetnek meg személyesen, mint Ari Popper, a SciFutures ügyvezetője és alapítója; Andrew Taggart szilícium-völgyi filozófus és Jeffrey Tucker, a Blockchain technológia advokátora.
A jegyek korlátozott számban már elérhetők online a http://brainbar.com/workshops oldalon. A workshopokon 4 előadóval külön-külön kiscsoportokban dolgoznak majd a résztvevők, egy-egy workshopon így maximum 25 fő tud részt venni.
Előadók:
Ari Popper:
A szakember által kidolgozott egyedi, trendelőrejelző módszertan, az úgynevezett „sci-fi prototyping” különleges eszközökkel szabadítja fel az emberi képzelőerőt.
Andrew Taggart:
„Chief philosophy officerként” a vállalatok központi értékeinek letisztításában és egységes víziójának kialakításában segít csúcsvezetőknek.
Eliot Gattegno:
Célja a kreativitás hiábavaló bálványozásának megszüntetése. Arról tart előadásokat, hogy hogyan lehet jó dózisban használni a kreativitást a hatékony innováció érdekében.
Jeffrey Tucker:
Libertárius anarcho-kapitalistaként kimozdít a saját komfortzónánkból, és különleges digitális világképének segítségével provokatívan mutatja be a Blockchain technológia alkalmazási területeit.