Díjazták az év építőipari szakembereit

Emberfeletti teljesítményével és a szakma iránti alázatával hívta fel magára a figyelmet Makkai Attila az Év Szakembere Referencia Díj 2025 díjátadóján, ahol a szakmai zsűri különdíjjal ismerte el munkáját. A díjakat pénteken adták át Budapesten.

Az Év Szakembere Referencia Díj célja, hogy példaképeket mutasson be az építőiparban. A díjjal olyan szakembereket ismernek el, akik kiemelkedő minőségű munkát végeznek, inspirálják a szakmai közösséget, és hozzájárulnak az ágazat presztízsének növeléséhez. A Mapei Kft. által alapított díj független szakmai elismerés, amelyről független zsűri és a Magyar Építőipari Szakember Közösség tagjai döntenek. A bírálat során kizárólag a kivitelezés minősége számít, a pályamunkák esetében nem feltétel a Mapei termékek használata.

Az idei eseményen egy olyan történet is reflektorfénybe került, amely túlmutat a szakmai kiválóságon. Makkai Attila a Lakossági kategóriában nevezett, pályamunkája szakmailag is meggyőzte a zsűrit, elhivatottsága, kitartása és példamutató hozzáállása miatt pedig szakmai különdíjban részesült. Fizikai korlátozottága mellett is a legmagasabb szakmai színvonalon dolgozik, teljesítménye alapján pedig bármely kollégájával egyenrangú versenytársnak számít. A zsűri kiemelte szakmai tudását, megbízhatóságát és rendkívüli akaraterejét. Munkája nemcsak szakmailag értékes, hanem emberileg is példaértékű.

A Lakossági projekt kategória győztese Csille Krisztián és Csille László lett. A zsűri értékelése szerint pályamunkájuk egy kisebb térből hozta ki a lehető legtöbbet, maximálisan kihasználva az adottságokat; a kivitelezés technikailag összetett, precíz és magas szintű szakmai felkészültséget igényelt.

A Nem lakáscélú projekt kategóriában Perger Péter vehette át az elismerést. Munkájában különböző méretű, egyedi lapok pontos illesztésével oldott meg komoly szakmai kihívást; a részletekig kidolgozott kivitelezés és az igényes megjelenítés győzte meg a zsűrit.

A Nagylapos projektek kategória díjazottja Kovács Adrián lett. A zsűri egy kifejezetten nehéz és összetett kivitelezést értékelt, amelyben a mennyezet kialakítása külön szakmai kihívást jelentett; a munkát a szakember egyedül, állványról végezte el.

A Pályakezdő kategória győztese Szűcs Lajos. A zsűri döntése alapján egy esztétikus és igényes megjelenésű, összetett kivitelezést díjaztak, amelyben a részletmegoldások is magas szakmai színvonalon valósultak meg.

Az idei év újdonságaként meghirdetett Zöld megoldások kategóriában Tóth Pál kapta az elismerést. A díjazott projekt fenntarthatósági szempontból is példamutató: a kivitelezés során csökkentett szén-dioxid-kibocsátású termékeket alkalmaztak, a nagy lapos burkolat és a mozaik kombinálása pedig esztétikailag és technikailag is kiemelkedő megoldást eredményezett.

Bár a Medence és wellness helyiségek kategória a szükséges számú short-listes pályázat hiányában nem indult el, a szakmai zsűri egy pályamunkát kiemelkedőnek talált, ezért elismerést ítélt oda Galgóczi Józsué részére. A díjazott egy sószobát alakított barlanggá, kézi kialakítással és bontás nélkül cserélhető pont-LED világítási megoldással.

A Mapei által alapított szakmai elismerés célja, hogy reflektorfénybe kerüljenek a kiemelkedő munkát végző burkolók és kőművesek, valamint, hogy példaképeket állítson a szakma jelenlegi és jövőbeli generációi elé. Az évente kiírásra kerülő pályázatra aktív burkolók és kőművesek jelentkezhetnek, akik önállóan vagy legfeljebb háromfős csapatban dolgoznak.

Hirdetés átugrása →