A művészet nincs egyedül – Mutatjuk kik kapták az idei Art is Business Díjakat

Átadták a harmadik Art is Business Díjakat azon forprofit és művészeti élet szereplőinek, akik az elmúlt időszakban kiemelkedő módon gondolkodtak a két világ együttműködéséről. Az elismeréseket nagyvállalati kategóriában a Mastercard, mecénás kategóriákban Polgár András, a Polgár Alapítvány alapítója és Gergye Krisztián táncművész, valamint a Civil-különdíjat a Színházi Szolidarítási Alap kapta. A díj azzal a céllal is indult, hogy megmutassa, igenis vannak a magyar társadalomban felelősen gondolkodó szereplők, akik a művészettel értékalapon és hosszútávban akarnak gondolkodni és tesznek is érte.

A 2019-es alapítású Art is Business kezdeményezés célja, hogy a vállalati és művészeti élet között hidakat építsen, összekösse a szereplőket és egy újfajta gondolkodást indítson el a két világ közti együttműködésekről. Ugyanebben az évben indult útjára az Art is Business Díj is, amely be kívánja mutatni, azokat a nagyvállalati, mecénás magánemberi és a kulturális oldali jó példákat, akik valóban stratégiai és elvi alapon gondolkodnak a különböző módokon megvalósuló összekapcsolódásokról. A megmérettetésben a vállalati oldalon nevezéssel lehet részt venni, a művészeti oldalon pedig jelöléssel. A Díj kuratóriuma, amely neves és független művészeti szakemberekből áll, dönti el, kik kapják az elismeréseket. A korábbi években a B.Braun Magyarország, a Magyar Telekom, a Vylyan Borászat és Pincészet, az Intelligent Power Solutions, Rényi Andrea és Egri Orsolya, Horgas Eszter és Radnóti Zsuzsa vehették át Ábel Tamás üvegművész szobrait.

A 2021-ben négy kategóriában ítélte oda a kuratórium a díjat.

Nagyvállalati kategória: Mastercard

A vállalat több éve jelen van a hazai kulturális életben szponzorként, támogatóként. Hiteles és hosszútávú kapcsolatokat épít. 2021-ben Mastercard® - Alkotótárs névvel sikeresen indították el kortárs irodalmi ösztöndíj programjukat a Könyves Magazin szakmai partnerségével. Két fiatal vers- és prózaíró a Mastercard - Alkotótárs díjazottjaiként, nagyobb anyagi támogatást kapott, hogy kötettervét megvalósíthassa.

Forprofit mecénás: Polgár András mecénás, a Polgár Alapítvány alapítója

2007-ben megalapította a Polgár Alapítványt, amelynek fő célja a roma önszerveződő kezdeményezések fejlesztése, hálózatosodásuk támogatása, fókuszba állítva a tehetséggondozást. Emellett kitalálta és fenntartja a mélyszegénységben élő romáknak munkát adó foglalkoztatási Kiútprogramot. Magánemberként vagy a Polgár Krisztina Emlékalap létrehozójaként pedig számos kulturális projekt felkarolója, a független színházi társulatok egyik legnagyobb mecénása, a Tantermi Színházi Projekt megálmodója és támogatója.

Idén év elején, a koronavírus-járvány második hulláma idején a Független Előadó-művészeti Szövetség által indított Segélyalap egyik nagyköveteként saját, színházi témájú képeit ajánlotta fel, hogy a befolyó összeggel támogassa a független színházi dolgozókat, akiknek előadásaik elmaradásával kiestek a bevételeik.

Gergye Krisztián a kampány tíz napja alatt tíz színházi tematikájú képet festett meg, amelyeket az adott nap adományozói között sorsolt ki, végül az adománygyűjtő gálára is felajánlott egy művet.

A Színházi Szolidaritási Alap célja, hogy azoknak a művészeknek, akiknek nincs állandó szerződésük kőszínházi vagy egyéb intézménnyel, a nehéz időszakban támogatást kaphassanak az alaptól. Azaz a koronavírus által indukált vészhelyzet miatt bezárt színházakban foglalkoztatott elsősorban állandó szerződéssel nem rendelkező színészek anyagi támogatása, a színészi pályán történő maradásának elősegítése, a szakmai továbbképzésének elősegítése és részére kulturális-, szabadidős- és sport programok szervezése, megvalósítása.

A díj és díjátadó kiemelt partnerei már évek óta a Fidelio, az Oppenheim Ügyvédi Iroda, a Schneider Electric és a HG Event. Idén a Veszprém-Balaton 2023 Kulturális főváros és a DS Auto is csatlakozott az együttműködő támogatók közé.

Az Art is Business számára különösen fontos, hogy azok számára, akik ma Magyarországon közös értékrend alapján gondolkodnak a művészeti együttműködésekről, a művészet piacáról és az abban szereplőkről, egy közösséget hozzon létre. Ezért is indította el Baráti körét, szervez konferenciákat, oktatási programokat és a médiumon keresztül hazai és nemzetközi példákat mutat be az olvasóknak.

 

Hirdetés átugrása →