„A valódi erő a kapcsolódásból fakad.” – idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit

A tizenegyedik alkalommal megrendezett Bizalom Gálán olyan vezetők munkáját ismerték el, akik hivatásuk során nem csak értéket teremtenek, de folyamatosan inspirálnak másokat. Az üzleti élet kiemelkedő szereplőit hét kategóriában, két különdíjjal kiegészítve díjazták. A Leader of The Year kitüntetést 2025-ben Szabó Zoltán, a Ghibli Kft. vezetője nyerte el.

A Bizalmi Kör szervezésében megvalósuló díjátadónak, melyen közel hatszáz vendéget köszönthettek, idén is a Corinthia Hotel impozáns bálterme adott otthont. Az est központi tematikája az „origin”, azaz az ősforrás volt, amely a rendezvény látványvilágában is visszaköszönt, és előrevetítette az idei üzenetet: a vezetői erő az eredethez való visszatérésből és a belső motivációból táplálkozik.

A látványos nyitány után Gangel Péter, a Bizalmi Kör alapítója, a Leader of The Year díj megálmodója köszöntötte a vendégeket: „A közösség tagjai a felszínen bár különbözhetnek, de a gyökereiknél összekapcsolódnak, akárcsak az erdő fái. A Bizalmi Kör így válik az üzleti élet „talaj alatti hálózatává”, amely tapasztalatot, kapcsolatokat és bizalmat juttat oda, ahol annak a legnagyobb értéke van. Mert a kapcsolat erőforrás, a bizalom energia. Általuk jobb stratégiák, gyorsabb döntések és bőségesebb termés születik.”

Az est háziasszonya Köböl Anita műsorvezető volt, aki, miután üdvözölte a támogatókat és a vendégeket, ismertette a díjátadó menetét. A kategóriák döntőseinek bemutatását követően a győzteseket a zsűri és a korábbi díjazottak méltatták, majd ezt követően átadták az elismeréseket. A független szakmai zsűri a hazai üzleti élet legkiemelkedőbb szakembereiből állt.

Dr. Oszkó Péter, az O3 Partners alapítója, vezérigazgatója szerint a jó vezető következetes, hiteles és hosszú távon gondolkodik, de a mindennapi működésben is példát mutat, döntéseit pedig átlátható és etikus alapokra helyezi. A gála után elmondta, hogy a díj nagyon fontos abban, hogy megmutassa a világnak: a magyar vállalkozók kitartó munkájukkal nagy eredményeket tudnak elérni.

Dr. Csorbai Hajnalka, az Opten Kft. stratégiai igazgatója szerint nehéz döntés volt a győztest kiválasztani, mivel mindenkiben találtak valamilyen különleges adottságot, és bár korábban az adatalapú értékeléshez szokott hozzá, kifejezetten üdítőnek és inspirálónak találta, hogy a verseny keretein belül a cégvezetők személyes történeteit is megismerhette.

Dr. Zolnay Judit, üzleti és vezetési tanácsadó, a Zolnay Consulting alapítója az est végén elmondta, hogy az, hogy egy versenyzőnek kiválóak az üzleti eredményei és jók a megközelítései, szinte már alapvető. A zsűrivel azt a pluszt keresik, hogy a vezető milyen értéket teremt, milyen hatással van a környezetére, és hogyan tudja átadni az utánpótlásnak az addig felépített munkát.

Tóth Tibor, a zsűri egyik friss tagja, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója a versenyzők értékelésekor elsősorban arra volt kíváncsi, hogy melyek azok a vállalkozások, akik potenciált jelenthetnek nemcsak a tőzsde számára, hanem az egész gazdaság részére, ugyanis ezek a dinamikus, innovatív vállalatok hozhatnak növekedést az országnak. „Az a jó hír, hogy sok ilyen céget találtunk, és ez a díj egy jó visszajelzés lehet számukra, hogy folytassák a megkezdett értékes munkát.”

Az abszolút győztesnek járó ’Leader of The Year ’25’ díjat Szabó Zoltán, a Ghibli Kft. ügyvezető-tulajdonosa vehette át, aki az est végén elmondta, hogy bár a díjat ő kapta, de az elismerést a cége nyerte. Szerinte a jó vezető titka, „hogy szeresse a csapatát, tartson ki, olykor húzza meg a határokat, de engedje, hogy ez egy igazi játék legyen. Ehhez mindig kellenek szabályok, szabadság és célok. Ha ezt a három feltételt biztosítani tudjuk, akkor az egy olyan munkahely lesz, ahol jó dolgozni.”

Az év fiatal cégvezetője díjat Szalczinger Fanni vehette át, aki három éve vezeti az Allegro Cafe Kft. családi vállalkozást. „Fiatal vezetőként nem könnyű érvényesülni, de mindig próbáltam egy lépéssel előrébb tervezni. A hit, a kitartás és a csapatba vetett bizalom tette ezt lehetővé.”

A digitalizációs különdíj győztese Egerszegi Krisztián, a MiniCRM Zrt vezetője így beszélt sikeréről a díjkiosztót követően. „A digitalizáció a lételemünk, viszont az embernek és a cégnek is teljesíteni kell, és ebben a vezetőnek nagyon fontos szerepe van. Ne csak ő legyen képes megfeszített munkára, hanem ezt meg is tudja tanítani a kollégáinak.”

Matusz Balázs, a Nagyvállalati kategória díjazottja, a MATUSZ-VAD Zrt. elnök-vezérigazgatója egyszemélyes vállalkozásból építette fel cégét. Szerinte a pálya minden szakaszában más a siker kulcsa. Míg korábban a maximalizmus és a kitartás lendítette előre, ma az innováció és a rendszerszemlélet segíti.

A díjazottakat a „Bajnokok reggelije” keretein belül a Budapesti Értéktőzsde látja vendégül december 2-án a BÉT épületében, ahol a jövőbeli növekedési lehetőségekről kapnak szélesebb perspektívát.

A díjazottak névsora:

Az év fiatal cégvezetője: Szalczinger Fanni, Allegro Cafe Kft.

Az év női cégvezetője: Dr. Szántó Linda, Silurus Software Kft.

Digitalizációs különdíj: Egerszegi Krisztián, MiniCRM Zrt.

Mikrovállalati kategória: Bánfi Beáta, B.K. Unió Kft.

Kisvállalati kategória: Nagy Dániel, Component Kft.

Középvállalati kategória: Bukor Dániel PIREX-98 Kft.

Nagyvállalatai kategória: Matusz Balázs, MATUSZ-VAD Zrt.

Hosszútávú perspektíva különdíj: Nagy Martin, RGM Solution Kft.

Leader of The Year ’25, az abszolút nyertes: Szabó Zoltán, Ghibli Kft.

Hirdetés átugrása →