A stabilan unalmas, kiszámítható, könyökvédős könyvelői életet hagyta maga mögött a FreyWille tulajdonosa, hogy a pezsgő művészi világban építsen egyedülálló üzleti vállalkozást. A 77 éves cég-vezér semmit nem sajnál, sőt folyamatosan új kihívásokat keres.
Bár első pillantásra tőről metszett osztrák úriembernek tűnik, gyerekkorában Friedrich Wille gyakorta hordott – a család más tagjaihoz hasonlóan – francia barett sapkát. A környezetük számára különös szokást az magyarázza, hogy a francia kultúráért rajongó papa egy évet a gallok földjén tanult, és jól menő ausztriai ügyvédi praxisa mellett sem hanyagolta el a „francia kapcsolatot”. Fia, a FreyWille jelenlegi tulajdonosa a mai napig vallja, hogy „a német nyelvű országokban túl komolyan vesszük az életet, a francia art de vivre és a gall életöröm nekem sokkal szimpatikusabb mint életfilozófia”.
Jóllehet, a család tehetős volt, a szülők előrelátóan megengedték, hogy Friedrich saját jogon legyen a maga szerencséjének a kovácsa. Nem tömték ki pénzzel, így korán dolgoznia kellett. 1958-ban beiratkozott Bécsben a jogi karra, de irodai munkákból, később könyvelésből tartotta fenn magát. A diploma megszerzését követően esti képzésen auditornak tanult. Vonzotta a céges világ, de nem tudott szabadulni azoktól a kulturális hatásoktól, amiket még az atyai házban szívott magába. Édesapjával ugyanis sokat járt múzeumba, kiállításokra, imádta a szürrealista festészetet, így fejébe vette, hogy vásárol egy kortárs alkotást.
Nemzetközi terjeszkedés
Az erre való gyűjtögetés mellett hétvégente belevetette magát a fiatal művészek Fertő-tó parti társaságába, ahol összeismerkedett a már akkor jó nevű, tűzzománc ékszereket készítő Michaela Frey-jel. 1970-ben aztán addig kérlelte a művésznő, míg kötélnek állt, hátat fordított a biztonságos irodai munkának, és elkezdte kiépíteni a márka nemzetközi hálózatát. Mivel jól beszél olaszul, franciául és angolul is, kézenfekvőnek tűnt, hogy elsősorban ezeken a területeken futtassa fel az értékesítést. Néhány évvel később már 10 százalékos tulajdonrésze lett a cégben, majd apránként, összesen mintegy húsz év alatt, felvásárolta a komplett vállalkozást.
Michaela Frey eleinte sok népművészeti motívummal dolgozott tűzzománc ékszerein, és mivel a férje angol volt, hatottak rá az ottani piaci igények is. Már az 1970-es években a legelőkelőbb áruházakban, így például a londoni Harrod’sban is árulták a termékeit, ám Friedrich Wille közreműködésével a Dior, az Hermès és az Yves SaintLaurent is beszállt a tervezésbe – és az értékesítésbe. Miután azonban 1981-ben új dizájner érkezett a céghez – Friedrich Wille későbbi, harmadik felesége – lassacskán stratégiát váltottak. Kiléptek a beszállítói szerepből, és minden egyes kollekciót házon belül terveztek meg. Ez természetesen óriási kockázatot jelentett, de az addigra többségi tulajdonos Wille 19-re lapot húzott, és a számítása bejött.
Elképesztő elánnal kezdtek újabb és újabb kollekciók tervezésébe, és kapóra jött, hogy 1993-ban megkereste őket a Claude Monet Alapítvány is. Egy impresszionista sorozatot rendeltek meg tőlük. Az üzletember ma már elismeri: „fogalmunk sem volt arról, hogyan lehet az art nouveau-t és az iparművészetet elegánsan, tűzzománc ékszereken ötvözni”. Több hónapi kísérletezés után végül minden partner megelégedésére elkészült a kollekció, és azonnal sikert aratott a piacon. Igaz, az is a márka malmára hajtotta a vizet, hogy az 1990-es évektől kezdve egyre inkább teret hódított a művészet a mindennapokban, és egyre szélesebb rétegek engedhették meg maguknak az egyedi, művészi ihletésű ékszereket.
Önálló üzlethálózat
A következő nagy lépést az jelentette, hogy Wille éppen húsz éve, 1997-ben önálló üzlethálózat kialakításába fogott. Jóllehet, még mind a mai napig vagy másfélszáz ékszerüzletben és reptéri duty free shopban is forgalmazzák a termékeiket, eladásaik nagy részét a világ negyven országában megtalálható, 75 saját üzletükben realizálják. Budapesten két üzletük van, legutóbb pedig Örményországban nyílt saját boltjuk. Az is hozzájárult a sikerekhez, hogy az 1990-es évektől kezdve egyre szabadabban lehetett kereskedni a hirtelen fejlődésnek indult Kelettel. Bár már a szocialista érában is forgalmaztak tűzzománc karkötőket és nyakláncokat az úgynevezett dollárboltokban, a nagy robbanás csak a vasfüggöny lebontása után következett be.
A növekedést szerencsés félreértések és elismert emberek márka iránti rajongása is segítette. Néhány apró adalék ehhez. HsziCsin-Ping, a Kínai Népköztársaság elnöke karrierjének egy korábbi lépcsőfokán gazdasági kapcsolatokat fejleszteni érkezett Ausztriába. Egy linzi acélóriás után a cég szerény bécsi irodáját is felkereste, mert valaki úgy tájékoztatta, hogy a néhány száz főt foglalkoztató FreyWille Ausztria egyik gigavállalkozása. Mint később kiderült, Csin-Ping felesége, elismert kínai énekesnő, a márka rajongója, így a kínai terjeszkedést e nem hivatalos szál is segítette. A Cseh Köztársaságban a legendás Václav Havel felesége tulajdonképpen a FreyWille prágai nagykövete lett. A sort még sokáig lehetne folytatni, de Friedrich Wille nem az efféle „trófeákra” a legbüszkébb, hanem például arra, hogy Budapesten többször is a Szépművészeti Múzeum adott otthont egy-egy új kollekciójuk bemutatójának.
Mit hoz a jövő?
A magát „patinás bécsi ékszermanufaktúraként” meghatározó FreyWille tulajdonosa minden egyes szót fontosnak tart ebben a leírásban. A patina a tűzzománc technológiát nemes fémekkel ötvöző eljárásmódra vonatkozik, Bécs pedig nemcsak azért fontos, mert ott történik a gyártás, hanem azért is, mert a bécsi Gustav Klimt nevével fémjelzett szecesszió művészete inspirálja a márka kollekcióinak többségét – végezetül pedig nem tömeggyártásban, hanem kézműves, manufakturális módon készítik ékszereiket.
„Szeretném, ha megmaradna a FreyWille a családom tulajdonában, de nem biztos, hogy így lesz”– mondja meglepő őszinteséggel az elnök-vezérigazgató. Első házasságából származó lánya, Claudia pszichoterapeuta, fia, Philip bankár-üzletember, míg harmadik házasságából született Félix fia tizennyolc éves, így fiatalabb két unokájánál, elsősorban a fizika iránt érdeklődik. „Bár őt alkalmasnak tartanám a feladatra, nem szabad egy ekkora cég terhét egy ilyen fiatal ember vállára tenni.” Óriási potenciált lát az üzletember a japán és az amerikai piac felfejlesztésében, de ehhez kevés a saját tőkéje.
Mindazonáltal nem aggódja túl magát. A stressz levezetésében az is segít, hogy Bécsben kizárólag biciklivel közlekedik, és sosem hagyná ki a barátaival folytatott szenvedélyes tarokkpartikat. A nyugalmát az is növeli, hogy számos hibájából tanult. „Korábban kicsit művészien közelítettük meg a pénzügyi tervezést, és elismerem, sokszor nem a megfelelő embert vettem fel fontos pozíciókra. Ilyenkor az vigasztal, hogy tudom, Thomas Alva Edison sok ezer félresikerült kísérlet után jutott csak el a működőképes izzóig.” Ha a tulajdonos annyi hibát nem is követett el, mint Edison, tény, hogy szeret kockáztatni. Ezzel kapcsolatban viszont jó tapasztalatai is vannak: néhány évvel ezelőtt egy ausztriai tó partján vakációztak, amikor saját biztonságával nem törődve kimentett egy fuldoklót a vízből. Ezt a példát azóta is szívesen idézi fel, mint afféle tanulságot: a veszélyes, kockázatos helyzetekből időnként valódi értéket lehet teremteni.