A vendégek közel fele wellness-szálláson pihen az év utolsó heteiben – derült ki a Szallas.hu foglalási adataiból. A wellness-szállások kategóriában Siófok, Hévíz és Eger, valamint a hotelek a szezon nyertesei. Minden második wellness-foglalás 70–170 ezer forint közötti kosárértékű. A novemberi libalakomáktól a decemberi adventi vásárokig változatos programkínálat csábít belföldi pihenésre.
A Szallas.hu legfrissebb adatai szerint novemberre és decemberre számottevően emelkedett a belföldi wellness-foglalások aránya az előző hónapokhoz képest. Októberben a hazai foglalások 34 százaléka szólt wellness-szállásra a portálon, novemberre ez az arány már 42 százalékra, decemberre pedig 50 százalékra emelkedett. A november–decemberi wellness-foglalások több mint fele 70–170 ezer forint közötti kosárértékű, 27 százalékuk legfeljebb 70 ezer forintot tesz ki. A foglalások 15 százaléka 170–270 ezer forint kosárértékű, míg 7 százalékuk meghaladja a 270 ezer forintot.
A vendégek körében Siófok, Hévíz és Eger a legkeresettebb belföldi wellness úti cél az év utolsó hónapjaiban. A dobogós városokat Zalakaros és Miskolc követi holtversenyben, majd Hajdúszoboszló, Budapest, Gyula, Visegrád, Esztergom és Cserkeszőlő zárják a top 10-et. A régiók versenyében Észak-Magyarország vezet, a novemberi–decemberi wellness-foglalások negyede ide szól. Második a Balaton térsége 19 százalékkal, harmadik Nyugat-Dunántúl 13 százalékkal. „Őket Budapest és környéke (12%), Észak-Alföld (8,5%), Dél-Alföld (8,3%), Dél-Dunántúl (7,4%) és Közép-Dunántúl (5,3%) követi" – magyarázta Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője.
A belföldi wellness-utazók háromnegyede hotelt választ, és tízből nyolcan ellátást is kérnek. A foglalások kétharmada két főre szól – körükben egyébként Hévíz a legkedveltebb úti cél. A gyermekkel utazók esetében viszont Siófok a legnépszerűbb. A legtöbb vendég kétéjszakás pihenést tervez (54%), de a hároméjszakás tartózkodások aránya is jelentős (23%). Egyetlen éjszakára a foglalások 16 százaléka szól, négy vagy több éjszakát pedig az utazók 7 százaléka tölt wellness-szálláson az év végéig.
A foglalás receptje: a vendéghez a hasán át vezet az út?!
A Szallas.hu partnereinek visszajelzései szerint a novemberi kínálatban a Márton-napi gasztroprogramok dominálnak: libalakomák, borvacsorák, nyitott pincék és bormustrák, kiegészítve élőzenés estekkel és tematikus hétvégékkel. Több helyen különleges csomagokkal is várják a vendégeket, például vezetett túrákkal, gombász- és terepjáró programokkal, valamint lelki feltöltődést kínáló elvonulásokkal és női „énidő" hétvégékkel.
A szálláshelyek decemberre is készülnek vendégcsalogató újdonságokkal: a wellness-élményt sok helyen gyertyafényes vagy éjszakai fürdőzéssel, jakuzzis pihenéssel és ünnepi italkóstolókkal egészítik ki. A családos vendégeket kézműves foglalkozások, Mikulás-meglepetések és karácsonyi hangulatú programok várják, míg az év utolsó napjaiban zenés vacsorák, élőzenei estek és szilveszteri bulik gondoskodnak a jó hangulatról. Az adventi vásárok, karácsonyi koncertsorozatok és gasztroprogramok országszerte tovább erősítik a decemberi belföldi utazási kedvet.
Top wellness úti célok a Szallas.hu novemberi és decemberi, belföldi foglalásai alapján:
1. Siófok
2. Hévíz
3. Eger
4. Zalakaros és Miskolc
5. Hajdúszoboszló
6. Budapest
7. Gyula
8. Visegrád
9. Esztergom
10. Cserkeszőlő