Rég nem látott mértékben beruháznak, fejlesztenek a kkv-k

Majdnem két éve nem állt ilyen magasan a beruházási hajlandóság a kis- és középvállalkozások körében, derül ki a K&H bizalmi index kutatás legutóbbi eredményeiből. A legtöbben informatikai fejlesztést terveznek, de gép- és gépjárművásárlással is sokan számolnak. A két legaktívabb szektor az ipar és az építőipar

Az előző negyedévhez képest 8 százalékponttal nőtt azoknak a kkv-knak az aránya, akik a következő egy évben beruházást terveznek. „Jelenleg a cégek több mint háromnegyede, 76 százalék gondolkodik valamilyen fejlesztésben. Optimizmusra ad okot, hogy 2019 harmadik negyedéve után újra ilyen magasan áll a beruházási hajlandóság” – magyarázta az eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője. A vállalkozások láthatóan úgy érzik, hogy a negyedik hullám enyhébb lesz az előzőnél és egyértelműen bátrabban terveznek fejlesztéseket. Ez az eredmény összhangban áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második negyedéves adataival. A jelentés szerint 10,8 százalékkal emelkedett a beruházások összértéke az előző év azonos időszakához képest. Ebben a magas értékben szerepet játszik, hogy tavaly erőteljesen visszaestek a beruházások. Bizalomra ad viszont okot, hogy egyre többet ruháznak be a vállalatok, az idei első negyedévhez képest 3,6 százalék volt a szezonálisan kiigazított növekedés.

az IT az úr

Mint az index 17 éves története során a legtöbbször, a cégek legnagyobb része- ezúttal 38 százaléka- IT fejlesztésbe tervez fektetni. Emellett gépek (30%) és gépjárművek (28%) beszerzésével is sokan számolnak. Ez utóbbi esetében igen látványos emelkedést látható, ugyanis az első negyedévben még a vállalkozások ötöde (21%) gondolkodott a gépjárműpark megújításában, bővítésében. A legkevesebben, mindössze a megkérdezettek 3 százaléka szándékozik több tőkét fektetni új vállalkozásába, és ugyanezen a szinten van azok aránya is, akik minőségbiztosítási fejlesztéseket akarnak megvalósítani (4%).

élen az ipar és az építőipar

Szektorok szerinti bontást tekintve az iparban és az építőiparban a vállalatok 81 százaléka tervez valamilyen fejlesztéssel, 48 százalékuk gépekbe tervez beruházni. Tőlük mindössze egy százalékkal van lemaradva a szolgáltató szektor, ahol ötből négy cég gondolkodik fejlesztésben, a legtöbben informatikaiban (42%). A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a mezőgazdaság fért fel mögéjük 76 százalékos beruházási szándékkal, ahol szintén a gépekbe tervezett befektetések a legnépszerűbbek (60%). A kereskedelmi szektorban azonban a cégek alig több mint kétharmada (68%) számol csak a következő egy évben fejlesztéssel.

Hirdetés átugrása →