Egyre több a milliós négyzetméterár felett kínált panallakás Budapesten

Nagyon komoly 14%-os drágulás jellemezte tavaly a panellakásokat, az átlagos négyzetméterár Budapesten meghaladta a 800 ezer forintot. Még ennél is dinamikusabban nőttek az árak a legkedveltebb lakótelepeken, átlagosan 19%-al a 2024-es évben. A millió feletti négyzetméteráron kínált fővárosi panelek aránya 3-ról 8%-ra emelkedett. A vevők ma már átlagosan 42,6 millió forintot fordítanak költenek panellakás vásárlására a Duna House szakértői szerint.

„A 2022-es energiaválság és a rezsivédett címke hatásaként ismét reneszánszukat élték a panellakások, ami a keresleten és az árakon is nyomot hagyott, azonban nem tartott sokáig a meredek felívelés, 2023-ban az árak emelkedése 2-3%-os enyhülésre váltott." – kezdte Máté Ferenc, a Duna House Vezérigazgató-helyettese. „A trendforduló évében azonban behozta az előző éves lemaradást a négyzetméterárak emelkedése terén a fővárosi panelpiac. Rekord árszinten zárták ugyanis a 2024-es évet a budapesti lakótelepi lakások: 2024-hoz képest 14%-kal, átlagosan 801 ezer Ft/m2-re drágultak ezek az ingatlanok, amelyekre átlagosan 13%-kal többet, 42,6 millió forintot fordítottak a vevők."  – folytatta a szakértő.

A fővárosban az ismertebb, nagyobb lakótelepeken kívül található panelházakban értékesített lakások adatait is beleértve, a 2023-as év során a legnagyobb arányban, 37%-ban még a 600-700 ezer Ft/m2 áron gazdára talált házgyári lakások domináltak, míg a 2024-es eladások között mindössze 17%-ban voltak jelen az ilyen áron értékesített lakások, 28%-kal a 700-800 ezer forint közötti kategória vezette a sort, de gyakori (26%) volt a 800-900 ezer forint közöttiek előfordulása is. A millió feletti négyzetméterárúak aránya 2023-hoz képest 5 százalékponttal, 8%-ra emelkedett. 

A slágerlakótelepeken a fővárosi panellakásokra vonatkozó átlagnál is számottevőbb áremelkedés jelentkezett 2024 során: a 2023-as középértékhez képest átlagosan 19%-kal drágultak a legnépszerűbb lakótelepek, ahol négyzetméterenként 853 ezer Ft-os kiadást jelentett átlagosan az otthonteremtés. A fővárosban a gazdagréti panelekhez lehetett a legmagasabb, millió feletti négyzetméteráron hozzájutni, de a szintén budai, Fehérvári úti lakótelep átlaga is megközelítette a 990 millió forintot, a Bécsi úton pedig 930 ezer forint lett a négyzetméterenként kért összeg átlagosan. A budai oldal nevesebb lakótelepei között egyedüli pénztárcakímélő alternatívaként Békásmegyer kerülhet szóba, itt ugyanis a 18%-os drágulás ellenére még mindig 830 ezer Ft/m2 körül alakul az ár. A bővebb panelkínálattal rendelkező pesti oldal lakótelepei közül a legkedvezőbb választást 678 ezer Ft/m2-es áron Újpalota, valamint a 708 ezer forint körüli átlagárú Havanna jelentheti. Pest legdrágább lakótelepének a közkedvelt Vizafogó tekinthető a Duna House 2024-es adatai alapján, itt szintén 18%-os növekedés után 950 ezer forint lett az átlag. 

Az ingatlanközvető szerint a legkeresettebbnek az újpesti lakótelep lakásai számítottak, a vizsgált slágerlakótelepeken értékesített lakások negyede tartozott ide, ahol 2023-hoz képest 23%-os áremelkedés után 812 ezer forintos négyzetméteráron szerződtek a vevők átlagosan. Népszerű volt a zuglói Füredi úti lakótelep is, ahol mindössze 11%-kal, 855 ezer forintra nőttek a négyzetméterárak. Az ingatlanközvetítő segítségével értékesített, fővárosi panellakások a végső vételár és a négyzetméterár szempontjából is viszonylag széles spektrumon mozogtak idén, a négyzetméterárak tekintetében 500 ezer forinttól egészen a 1,22 millió forintig terjedt a skála, míg a lakásokért fizetett összeg 24-83,75 millió forint közé tehető.

Hirdetés átugrása →