Újabb lehetőséget adott a BÉT

Zártkörű, a hazai feltörekvő vállalatoknak és a potenciális befektetőknek szóló rendezvényt tartott ismét a Budapesti Értéktőzsde. A BÉT Xmatch szolgáltatással a Tőzsde elsődleges célja, hogy a hazai gazdasági és tőkepiaci közösségben emelkedjen a tőzsdeképes, tőzsdeérett vállalatok száma.

Az ezúttal digitális formában megrendezett BÉT Xmatch Live eseményen a két tőkebevonást tervező vállalat, a HeatVentors és az Aperus Pharma, valamint két befektetői társaság, az OXO Technologies Holding és a Sylphina Angel mutatta be terveit, céljait. Az online rendezvényt is Q&A blokk zárta, amely során a befektetők számos releváns témával – például a termékek szabadalmaztatásának kérdéskörével és a befektetők és a menedzsmentek közötti jellemző kapcsolatrendszerrel - kapcsolatban ismerhették meg az előadók véleményét.

A Budapesti Értéktőzsde 2019 év végén elindította új szolgáltatását, a BÉT Xmatch-et. Első alkalommal három társaság, a DM-KER, a Post For Rent és a Gloster osztotta meg történetét és tőkebevonási terveit. A rendezvényen a bemutatkozó cégek számos potenciális befektetővel, alapkezelővel kerültek kapcsolatba, ezzel teljesült az Xmatch egyik fő célja: a tőkebevonást tervező cégek megismertetése a befektetőkkel, a későbbi kapcsolatfelvétel megkönnyítése érdekében.

Mind a személyesen, mind az online térben megrendezett Xmatch események kötetlen beszélgetéseinek köszönhetően a bemutatkozó cégek számos potenciális befektetővel, alapkezelővel kerültek kapcsolatba, ezzel teljesült a BÉT Xmatch egyik fő célja: lehetőséget, platformot biztosítani a keresleti oldal széleskörű befektetői, tanácsadói rétege és a tőkét kereső vállalatok egymásra találásának. Ez az ökoszisztéma jelenleg több mint 200 vállalatot, több mint 100 befektetőt és több mint 50 tanácsadót foglal magába.

A Tőzsde a beérkező igények, visszajelzések alapján a következő években szeretné tovább fejleszteni a BÉT Xmatch szolgáltatást, amely a tervek szerint offline és online megoldásokat is magába foglalna. Ezek együttes működtetése elősegítheti a zártkörű tőkepiaci tranzakciók megvalósulását, a kereslet, a kínálat és a releváns információk aggregálását, valamint a széttöredezett kibocsátói és befektetői hálózatok egyesítését.

(forrás: K&K Magazin)

Hirdetés átugrása →