Sláger lett az ingázás

A fővárosi lakás-, ingatlanárak erőteljes emelkedésével párhuzamosan egyre többen gondolkoznak azon, hogy az agglomerációban laknának. Bár a telekárak itt is jóval magasabbak, mint négy-öt éve, sokan mégis kiköltöznek, sőt sokan egyre messzebbre.

Egy átlagos budapesti telek idén közel 70 millió forintba került, ez közel 40 százalékos növekedés a 2017-es adatokhoz képest. Ráadásul a telkek is egyre fogynak, ezt jól mutatja, hogy az ingatlan.com adatbázisa szerint, míg két éve majd 3000 telek volt a kínálatban, addig idén márciusban alig 2300. Nem csoda ezek után, hogy az építkezni vágyók közül mind többen az agglomeráció felé veszik az irányt.

Az agglomerációs telekpiac lekövette az ingatlanpiaci tendenciákat: szűkülő kínálat és növekvő árak jellemzik. Ezen belül azonban hatalmas különbségekkel találkozhatunk – válaszolta a K&K kérdésére Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A legmagasabb átlagos telekárakkal Budaörsön (50 millió forint), illetve Remeteszőlősön lehet találkozni (45 millió forint), de a 30 millió forint körüli települések közé tartozik Dunakeszi, Nagykovácsi és Törökbálint is. Jól látható egyébként az a tendencia, hogy az agglomeráció drágulásával párhuzamosan mind többen hajlandók messzebbi helyeket választani. Ez okozza, hogy a legnagyobb áremelkedés a Dabasi, az Érdi, a Gödöllői, a Monori, a Gyáli, a Szigetszentmiklósi, a Váci és a Vecsési járásban volt az elmúlt két évben...

Cikkünk teljes terjedelmében a K&K Magazin júniusi számában jelent meg. Keresse a nagyobb újságosoknál, vagy fizessen elő! Ha kérdése van, írjon nekünk!

Hirdetés átugrása →