Fix, hogy ráharapnak

Június végéig már több mint 7 ezer céggel kötötték meg a szerződést, 220 milliárd forintos értékben, és egyre nő az érdeklődés az NHP Fix konstrukció iránt.

Az MNB 2019 elején indította el az NHP újabb konstrukcióját annak érdekében, hogy a beruházások finanszírozásában emelkedjen a kiszámíthatóbb, rögzített kamatozású termékek részaránya. A tapasztalatok szerint a konstrukció iránt fokozatosan nő az érdeklődés. Június végéig már több mint 7 ezer céggel kötötték meg a szerződést, 220 milliárd forintos értékben. A megkötött hitelszerződések 56 százaléka új beruházási hitel, 44 százaléka pedig új lízingügylet. Érdekesség, hogy a kihelyezett források mintegy fele mikro vállalkozásokhoz került, és a kisvállalkozások érdeklődése is meghaladta a középvállalkozásokét. Az átlagos hitelméret megközelítette a 100 millió forintot, míg az átlagos futamidő több mint 8 év.

A 2013-ban indult és 2017-ben zárult növekedési hitelprogram némi szünet után az idei év elejétől indult újra.  A Magyar Nemzeti Bank ezzel próbálja a hosszú futamidejű és fix kamatozású konstrukciók felé terelni a hazai vállalatokat.  A korábbi Növekedési Hitelprogramhoz képest két fontos területen módosítottak.  Csak 3 évnél hosszabb futamidővel lehet hitelt felvenni, és csak beruházási célra lehet igényelni. Ami változatlan, az a kedvező alacsony kamat. A programban maximum 2,5 százalékos fix kamat mellett 1000 milliárd forint keretösszegig juthatnak pénzhez a kkv-k. Cégenként minimum 3 millió, legfeljebb 1 milliárd forintos értékben lehet hitelhez jutni, a futamidő minimum 3, maximum 10 év.  

Hirdetés átugrása →