Virtuális állásbörze a BGE-n

Virtuális állásbörzét szervez a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) a Case Solvers HRTech és EdTech területeken aktív startup vállalkozással közösen. Május 5-én és 6-án az Egyetem 3 karán közel 50 vállalati és civil szervezeti partner várja a hallgatókat szakmai gyakorlati-, és álláshelyek, valamint önkéntes lehetőségek széles kínálatával. A kétnapos online rendezvénysorozat keretében a virtuális vállalati bemutatkozó standok mellett karrier tanácsadás, interaktív előadások, workshopok és fogadóórák is várják az érdeklődőket.

A BGE programjai, képzési portfóliója kialakításánál figyelembe veszi a vállalati igényeket és a munkaerőpiaci trendeket, és minden szinten együttműködik partnereivel, legyen szó oktatásról, kutatásról, duális képzésről vagy éppen szakmai gyakorlatról. Ennek egyik kiemelt eseménye a hagyományos állásbörze, amely jelenleg rendhagyó, online módon teremt kiváló lehetőséget mindkét fél számára, mind az új munkaerő, mind a leendő munkahely feltérképezésére.

A kétnapos rendezvényen – amely Prof. Dr. Heidrich Balázs rektor virtuális köszöntőjével kezdődik –43vállalatipartner várja az érdeklődőket, akik a virtuális térben így kapcsolatba léphetnek a kiállító partnerekkel, részt vehetnek interaktív előadásokon, workshopokon, fogadóórákonés önéletrajzukkal jelentkezhetnek a nyitott pozíciókra.A korábbi évek állásbörzéihez képest újdonság, hogy az összes kiállító ajánlata egy platformon érhető el a résztvevők számára.

A Külkereskedelmi Karon (KKK) szállítmányozás-logisztika, gazdálkodás, marketing, kommunikáció, illetve pénzügyi szolgáltató cégek, aKereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karon (KVIK)vezető hotelláncok, a turizmus-vendéglátás szektor képviselői, valamint kereskedelmi és szolgáltató cégek, a Pénzügyi és Számviteli Karon (PSZK) pedig elsősorban adótanácsadó és könyvvizsgáló cégek, bankok, informatikai vállalkozások és szolgáltató központok várjákszakmai gyakorlati helyekkel, részmunkaidős pozíciókkal és álláslehetőségekkel a hallgatókat, frissdiplomás pályakezdőket. Emellett álláskeresési és karrier tanácsadással is segítik a fiatalokat.

Az Állásbörzén5 civil szervezet is bemutatkozik, így a látogatók betekintést nyerhetnek e szervezetek munkájába és az egyetem fenntarthatósági törekvéseinek megfelelően önkéntesként is csatlakozhatnak hozzájuk.

A BGE Virtuális Aulában az egyetemáltal kínált nemzetközi mobilitási lehetőségekkel (Erasmus+ program),vállalkozásfejlesztési programokkal, karrier szolgáltatásokkal, mesterképzésekkel, szakirányú továbbképzésekkel, doktori képzéssel,valamint a szakkollégiumokkal is megismerkedhetnek.

Hirdetés átugrása →