Új időszámítás kezdődik a járvány után

Miközben az új típusú koronavírus világjárvánnyá nőtte ki magát, a lakosság és lassan a gazdasági szereplők is belátták, hogy a következő hetek-hónapok drasztikusan megváltoztatják a hétköznapokat és az üzleti kilátásokat. Habár a hosszútávú következményeket egyelőre megbecsülni is lehetetlen, a vállalkozások számára most Magyarországon és világszerte is kulcskérdés, hogy hogyan tudják fenntartani az üzletmenet folytonosságát. A kényszerhelyzet újabb és újabb digitális eszközök bevonását követeli meg a cégektől, a most megszerzett technológiai tőkéből pedig a válság után is nagy előnyt lehet kovácsolni. 

 

A járványhelyzetben a minél hatékonyabb digitális eszközök és megoldások csatasorba állítása elemi érdeke minden vállalatnak, közvetetten pedig az államok és a munkavállaló lakosság számára is kulcsfontosságú. A távmunkát segítő vagy egyéb digitális megoldások bevezetése nemcsak a vírus terjedését, de a gazdasági károkat is mérsékelhetik, ezért érdemes most minden cégnek előremenekülni és megtalálni a válaszokat a válságszituációban jelentkező kihívásokra. Mivel a lassú felzárkózás lehetősége a járvánnyal elúszott, számos magyar és nemzetközi techcég tette ingyenesen elérhetővé platformjait és alkalmazásait, valamint a digitális átállással kapcsolatos ajánlásait – köztük a Stylers Group is.

Barátkozzunk meg velük: remote work, hiperautomatizáció, 5G

Felmérések szerint az amerikai vállatok 70 százaléka már rendelkezik a digitális transzformációra vonatkozó stratégiával vagy éppen annak kialakításán dolgozik[1], miközben előrejelzések szerint 2030-ra a teljes globális GDP mintegy 13 ezer milliárd dollárral nőhet a digitalizáció és automatizáció hatásának köszönhetően[2]. A képlet világos: a járvány okozta visszaesés is hatékonyabban kezelhető, ha a digitális kihívásokra lehetőségként tekintenek a hazai cégek, és mihamarabb megpróbálják adaptálni az új technológiákat a mindennapi működésükbe.

„A napokban számos világcég döntött már a távmunka részleges vagy teljes körű bevezetése mellett, a magyar vállalkozások azonban lépéskényszerbe kerültek: eddig a munkavállalók mindössze 4 százaléka dolgozhatott csupán otthonról, ami még az uniós átlagot (19%) is messze alulmúlja[3]. Ezen a területen tehát azonnal lépnie kell a hazai cégeknek, megismerni és széles körben alkalmazni a különböző otthoni munkavégzést segítő eszközöket. Elképesztő mértékben törnek ugyanakkor előre a mesterséges intelligenciát (AI) és a gépi tanulást (ML) alkalmazó „hiperautomatizációs” megoldások is. Gondoljunk csak a chatbotokra, automatizált email marketingre, vagy az RPA, magyarul robotizált folyamatautomatizációs megoldásokra, melyek mind óriási lehetőséget jelentenek a cégek kezében, hogy növeljék hatékonyságukat, ügyfeleik elégedettségét vagy éppen munkavállalóik motivációját” – magyarázza Gönczy Gábor, a Stylers Group CEO-ja.

Biztosan velünk maradnak az okostelefonok is, melyek nemcsak a magánéletben, de a munkánkban is nélkülözhetetlen társaink – és elsősorban már nem a telefonos kapcsolattartás miatt. Új korszakot nyit ugyanis az 5G hálózatok elterjedése, mely olyan munkafolyamatok elvégzését is lehetővé teszi a mobilunkon, melyekre korábban nem is gondoltunk volna megfelelő sávszélesség és számítási kapacitás hiányában. A mobileszközök fokozottabb bevonásával ráadásul a legfiatalabb munkavállalók elköteleződését is javíthatják az innovatív vállalkozások sőt, az 5G krízishelyzetek, valamint természeti katasztrófák idején is életmentő kommunikációs csatornákat kínálhat.

„Nagyot tévednek azok, akik a digitális forradalomban csupán a robotok és a mesterséges intelligencia uralmát látják. Minden újonnan megjelenő eszközhöz értő felhasználók kellenek, így a cégeknek nagy felelősségük van abban, hogy a folyamatos tanulást támogató vállalati kultúrát alakítsanak ki, és felkészítsék a dolgozókat a munkájukat érintő változásokra. A Braining Hub-bal együttműködve egy olyan webináriumot szervezünk, ahol az aktuálissá vált szükséghelyzet kapcsán kerekasztal partnereink segítségével osztjuk meg a tapasztalatainkat és javaslatainkat a remote munkavégzésről, annak lehetőségeiről és kihívásairól” – teszi hozzá Gönczy Gábor.

(forrás: K&K Magazin)

 

 

Hirdetés átugrása →