Tippek felsőfokon a Mastercardtól a digitalizáció területén

Annak érdekében, hogy segítse a mikro- és kisvállalkozások digitális átalakulását, a Mastercard kampányt indít, amelyben négy szegmenst: vendéglátással, kereskedelemmel, szépségiparral foglalkozó, illetve háztartási szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásokat szeretné megszólítani. A Mastercard weboldalán az érintettek e-bookot, videókat és podcast tartalmakat találnak, melyek segítenek a COVID-19 utáni világba való beilleszkedésben és az üzletük digitalizációjában.

A Mastercard friss kutatása szerint a magyar kis- és középvállalkozások közel fele (48%) tudta hozni 2020-ban a korábbi év eredményeit és 52 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ezt a szintet idén is elérik majd. A megkérdezettek több mint negyede (27%) pedig üzleti növekedéssel számol a közeli jövőben. A világjárvány kisebb negatív hatását a vállalkozások 35 százaléka érezte, súlyosabb következményekről 16 százalék számolt be.

A kutatást azzal a céllal végezte a Mastercard, hogy átfogó képet kapjon a digitalizáció hatásáról a kisvállalkozói szektorban. Míg a világjárvány a vásárlók napi fizetési szokásait gyökeresen megváltoztatta, és tolta a digitális fizetések irányába, addig a vállalkozások esetén ez a folyamat kevésbé hozott drasztikus átalakulást. A megkérdezett cégek 68 százaléka elsődlegesen banki átutalással fizet, és a napi ügymenet kapcsán is ezt a fizetési módot részesíti előnyben. A kártyás fizetést 16 százalékuk említette elsődleges fizetési eszközként, és főleg az olyan kiadásokat rendezik ily módon, mint az üzleti ebédek, utazások, szállás fizetése és a tankolás. A magyar vállalkozások csupán 17 százalékánál jelenti a készpénz az elsődleges fizetési eszközt, a többség nem szívesen fizet így, mert kezelése és könyvelése egyaránt lassú és bonyolult.

Bolti vásárlásoknál a vállalkozások körében is a digitális fizetéseké a főszerep; 84 százalékuk fizet így, ebből 54 százalék a bankkártyás, 30 százalék a számlaalapú fizetés a kutatás szerint. Készpénzt csak 17 százalékuk használ ilyen helyzetekben. Online vásárlások esetén is hasonló előnyt élveznek a digitális megoldások: 47 százalék a banki átutalás, 21 százalék a kártyás online, 18 százalék a kártyás utánvét, és csupán 18 százalék a készpénzhasználat aránya.

„Örömmel látjuk, hogy a magyar vállalkozások fizetéseik zömét digitális megoldásokon keresztül végzik. A célunk az, hogy olyan értéknövelt szolgáltatásokkal is segítsük őket, melyek napi ügymenetük támogatása mellett a működésükhöz legjobban illeszkedő fizetési megoldást is biztosítja számukra” – mondta az eredmények kapcsán Berkes Tibor, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója.

A banki szolgáltatásokról és termékekről a vállalkozók 65 százaléka számlavezető bankját kérdezi, és 42 százalékuk fordul könyvelőjéhez. Ötös skálán a megkérdezettek átlagosan 3,7-re értékelték a bankjukkal való elégedettségüket. A bizalom is ehhez közelít (3,8), de a két érték között szoros összefüggés van; magas bizalom mellett az összesített elégedettség is jobban alakul. A hagyományos bankok népszerűbbek a vállalkozások körében, a fintech szolgáltatókba vetett bizalom 3,2 pontot ért el a kutatás során. Ugyanakkor, amikor a bankjukkal való kapcsolatukról kérdezték őket, a vállalkozások 21 százaléka számolt be erős és aktív együttműködésről, a válaszadók 76 százaléka pedig azt mondta, hogy a bankjával jó kapcsolatot ápol, de ez a kapcsolat főként a tranzakciók lebonyolítására korlátozódik. Mindössze 3 százalék volt azok aránya, akik nincsenek aktív kapcsolatban bankjukkal, de szeretnék, ha ez máshogy lenne.

Annak érdekében, hogy segítse a mikro- és kisvállalkozások digitális átalakulását, a Mastercard kampányt indít, amelyben négy szegmenst: vendéglátással, kereskedelemmel, szépségiparral foglalkozó, illetve háztartási szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásokat szeretné megszólítani. A Mastercard weboldalán az érintettek e-bookot, videókat és podcast tartalmakat találnak, melyek segítenek a COVID-19 utáni világba való beilleszkedésben és az üzletük digitalizációjában. Az 50 pontból álló, ingyenesen letölthető e-book (Digitális Kisokos) hasznos tippeket, konkrét, ingyenes alkalmazásokat és linkeket tartalmaz, melyek kézzelfogható segítséget nyújtanak a digitális téren fejlődni kívánó vállalkozásoknak.

Részletek: https://www.mastercard.hu/hu-hu/mastercard-uzleti-megoldasok/kis-es-kozepvallalkozasok/fejleszd-vallalkozasod/digitalis-kisokos-vallalkozoknak.html

E mellett egy nyereményjátékra is sor kerül, melynek nyertesei a négy szegmens egy-egy elismert és sikeres képviselőjével konzultálhatnak: Wossala Rozina séf a vendéglátást, Szabadfi Szabolcs „Szabi a pék” a kiskereskedelmet, Zólyomi Zsolt parfümőr a szépségipart és Balázs Péter az Ács Budapest vezetője a szolgáltatási szektort képviselve várja majd a 4 győztest.

Hirdetés átugrása →