Több tízezer új bérlő tart az albérletpiacra

Az érettségik után jönnek a felvételik, az idén közel 80 ezren jelentkeztek valamelyik felsőoktatási intézmény nappali tagozatos képzésébe. Ez pedig azt jelenti, hogy nyár végén több tízezren kereshetnek majd albérletet a különböző egyetemvárosokban. A trendeket nézve az albérletpiac elszakadt az eladó lakásokétól, a kiadó lakások iránti kereslet ugyanis idén alig változott, míg az eladó ingatlanok esetében 50 százalékos a visszaesés. A budapesti és a vármegyeszékhelyek közötti albérletpiaci árolló is záródóban van, ezt mutatja, hogy a legnagyobb és legkeresettebb egyetemvárosokban, illetve vármegyeszékhelyeken például Debrecenben, Győrben, Veszprémben és Székesfehérváron az átlagos bérleti díjak 150-180 ezer forintnál járnak, ami a tavalyi budapesti bérleti díjszintnek felel meg.

Több mint 70 ezer végzős középiskolás a napokban érettségizik, a felsőoktatási intézmények nappali tagozatos képzéseire pedig még többen, 78 ezren adták be a jelentkezésüket. Ennek eredményeként pedig több tízezer új bérlő jelenhet meg nyáron az albérletpiacon. Az ingatlan.com pedig legfrissebb elemzésében azt mutatja be, mire számíthatnak a lakásbérlést tervező diákok.

“A korábbi években kéz a kézben járt az eladó és kiadó lakások piaca, vagyis ugyanazok a trendek rajzolódtak ki mindkét területen. Idén azonban már más pályán mozog az albérleti és lakáspiac. A bérelhető lakások iránti érdeklődés 10-20 százalékkal mérséklődött éves szinten, miközben a használt lakások iránti kereslet 50 százalékkal esett vissza. Ennek hátterében elsősorban az áll, hogy januárhoz képest 5 százalékkal csökkent a kiadó lakások kínálata. Eközben pedig az eladó lakásoké több mint 30 százalékkal bővült éves szinten. Az adatokból az is kiolvasható, hogy a lakásvásárlást elhalasztó vevők nem jelentek meg tömegesen bérlőként az albérletpiacon.” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Ezek a változások az átlagos bérleti díjak alakulásából is láthatók, a KSH–ingatlan.com-lakbérindex szerint márciusban az országos átlagos bérleti díjak 0,8 százalékkal emelkedtek havi szinten, éves összevetésben pedig 18 százalékkal nőttek. “A július végén induló albérletszezon idén olyan lendületet kaphat a több tízezernyi új bérlővel, amit utoljára a koronavírus-járvány előtt láthattunk.” - tette hozzá az ingatlan.com szakértője.

Záródik a vidék-budapesti árolló

Balogh László azt is elmondta, hogy záródik az albérletpiaci árolló, azaz szűkebb lett a budapesti és a fővároson kívüli piacra jellemző bérleti díjak közötti különbség. Ez leginkább abból látszik, hogy a legnagyobb és legkeresettebb egyetemvárosokban, illetve vármegyeszékhelyeken most nagyjából annyiért kínálják a bérelhető lakásokat, mint amennyiért tavaly lehetett Budapesten lakást kivenni. Az egyetemvárosok albérletpiaci felzárkózása nem csak az oktatásnak, hanem a nagyvárosokban történt beruházásoknak is köszönhető, amely sok esetben új munkahelyeket is teremt. A nagyvárosokba költöző új munkavállalók pedig általában az albérletpiacon keresnek maguknak lakhatást.

Az ingatlan.com adatai szerint az átlagos bérleti díj idén május elején Veszprémben 180 ezer, Székesfehérváron 160 ezer, Győrben és Debrecenben 150-150 ezer forint volt. Pécsen és Szegeden egyaránt 130 ezer forint az átlagos bérleti díj, míg Miskolcon ugyanez 100 ezer forint. A fővárosban nagyon széles sávban 135-320 ezer forint között szóródnak az árak. Az V. kerület a legdrágább, a XIX. pedig a legolcsóbb. A legnagyobb albérletkínálattal rendelkező három kerület közül a XIV.-ben 185 ezer, míg a XI. és XIII. kerületben 225-225 ezer forint volt az átlagos bérleti díj.

Hirdetés átugrása →