Egy felmérés szerint a magyar piacon 2018-ban kétszer annyi startup jutott tőkebefektetéshez, mint egy évvel korábban. Magyarország kiváló háttérország a fejlesztésekhez, rengeteg ötlet vár megvalósításra, mégis kevés startup jut el a hazai, vagy akár a nemzetközi sikerig.
A felhasználói óvatlanság miatt a zsarolóvírusok jelentik az egyik legnagyobb IT-biztonsági veszélyt a KKV–szektor számára. A becslések alapján minden 14. másodpercben esik áldozatul egy vállalat valamilyen támadásnak, ami a 2017-es adatokhoz képest 97%-os növekedést jelent
Mivel erősödik a hazai agrárszektorban a közcélú beruházások nagyságrendje, ezért fontos, hogy a közbeszerzésekben résztvevő szakemberek naprakész tudás birtokában legyenek. Ezt szeretné segíteni a Közbeszerzési Hatóság azzal, hogy szakmai konferenciát tart az Agrárminisztérium számára.
A K&H negyedik alkalommal keresi azokat a családi cégeket, amelyek az üzleti szektor számára példát mutathatnak a generációváltás sikeres levezénylésében, a hosszú távú fenntartható működésben, a társadalmi felelősségvállalásban, valamint idei újdonságként az innováció területén tett törekvés...
Idén novemberben második alkalommal rendezzük meg, az Utódlásra felkészülni! - Generációváltás a családi cégeknél konferenciát. A szervezők, a BGE Budapest LAB, és a K&K Kis és Középvállalkozások magazinja
Újabb 200 millió forintos befektetést kapott az MFB csoporthoz tartozó Hiventures kockázati tőkealap kezelőtől a szakember tinderként emlegetett magyar startup, a fix24.hu.
Márton Dávid Franciaországból nőtt fel, onnan jött haza, felépítette és tíz évig vezette a Rádió1 csatornát, de aztán váltott. Visszament Franciahonba, kitanulta a pék szakmát, majd megnyitotta a Három Tarka Macska kézműves pékségét.
A Verarbeiten Pausits Kft., a mára milliárdos családi vállalkozás története több mint 35 éves múltra tekint vissza. Az alapító Pausits Imre ugyanúgy alkalmazottként, egy állami vállalatnál kezdte pályafutását, mint sokan mások abban az időben.
Gyors reagálás a piac változásaira és az ügyfelek igényeire, hatékonyabban működő szervezet, jó munkahelyi környezet – többek között ilyen előnyökkel jár az agilis gondolkodásmód. Bár szakértők segítik az átállást, sok múlik a cég vezetőin is.