4+1 titok, amit nem tudtál az egyik legnagyobb marketingversenyről

Több mint 6 éve díjazza a kisebb cégek és alacsonyabb marketingbüdzséből gazdálkodók kommunikációs aktivitásait a Marketing Diamond Awards. A verseny nemcsak teret ad ezeknek a cégeknek, de célja, hogy segítse a hatékony marketinggyakorlatok terjedését is. A pandémia idén fenekestül felforgatta a kommunikációs szakmát, mégis minden eddigi eredményt és várakozást túlszárnyalt az egyik legfontosabb hazai marketingverseny iránti érdeklődés. A megmérettetés kulisszái mögé most a legizgalmasabb adatok segítségével tekintünk be.

Negyven

Egy ekkora verseny mögött komoly stáb áll: a 23 zsűritag – akik közül 12 visszatérő és 11 új –, a Magyar Marketing Szövetség kollégái, valamit a Lounge Group dedikált csapata. Így közel 40 ember dolgozott azon, hogy minden gördülékenyen menjen a megmérettetésen.

Hatszáz

A beérkezett 125 pályázat összesen több mint 600 oldalt tett ki, a kéthetes zsűrizési folyamat alatt ezek alapján választották ki a díjazottakat. Idén a két fődíjat a Billingo Technologies Zrt., a Kreatív Vonalak Kft. érdemelte ki, míg különdíjat a Klausz Social Group Kft. és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház kapott.

Huszonnégy

Idén először neves ügynökségi partnerrel, a Lounge Grouppal együttműködésben díjazták a pályázatokat, ennek köszönhetően nem csak színvonalas szakmai előadásokkal gazdagodhatnak a legjobbak, de az érdeklődők is betekinthettek a kulisszák mögé. A versenyről, pályázókról és a nyertesekről, összesen 42 interjúalannyal 55 kisvideó készült, közel 24 órányi videónyersanyagból. A filmek megtekinthetők a Lounge Group weboldalán.

Tizenhat

A díjátadó a pandémia miatt a megszokottól eltérően alakult, hiszen vendégek nélkül, a járványügyi előírások miatt két napra bontva, fél órás etapokban valósult meg. A díjazottak külön-külön kapták meg az elismeréseket, rekord mennyiségüknek köszönhetően ezért az átadó összesen 16 órát vett igénybe. A boldog pillanatok 1-2 perces videókivonatai szintén megtekinthetők a cégcsoport honlapján.

+ 1

Négy

Minden, a szakmai zsűri által eredményesnek ítélt pályázó bekerül a Diamond List felsorolásba, valamint megkapja a Marketing Diamond elismerő védjegyét is. Az elmúlt években 4 olyan ügynökség is volt, amelyiknek több mint 10 gyémántdíjjal sikerült felkerülnie a listára.

Hirdetés átugrása →