Már 17 millió fertőtlenítőszert készített a legnagyobb hazai gyártó

A járvány egy éve alatt 4 millió liter fertőtlenítőszer készült a Florin Zrt. szegedi gyárában, és 17 millió darab termék került a kórházakba, közintézményekbe, iskolákba, valamint a boltokba. A szállítások most is folyamatosak, és ha szükségessé válik, a védekezés érdekében többszörösére növelt kapacitással akár heti félmillió darab fertőtlenítőszert is tudnak gyártani. 

A két hete bejelentett járványügyi szigorítások hatására némileg megnőtt a kiskereskedelmi hálózatok fertőtlenítőszer-rendelése a legnagyobb hazai gyártónál, de ez a mennyiség jóval kisebb az egy évvel ezelőtti igényeknél – mondta Barta Attila, a Florin Zrt. cégvezetője. A szegedi társaságnál januárban és februárban a korábbinál alacsonyabb keresletet tapasztaltak a fertőtlenítőszerek iránt. Ez részint magyarázható azzal, hogy a lakosság bespájzolt ezekből a termékekből, és a felvásárolt otthoni készletek még nem fogytak el, ezen túl pedig a kereskedelmi láncok is a járvány előttinél több fertőtlenítőszert tartanak raktáron. Másfelől az is elképzelhető, hogy kisebb figyelmet fordítunk a kéz- és felületfertőtlenítésre, mint a tavalyi veszélyhelyzet idején, pedig a védekezésnek ez a formája legalább annyira fontos lenne, mint akkor.  

A védekezéshez nélkülözhetetlen fertőtlenítőszereket most is folyamatosan szállítja a Florin az egészségügyi intézményeknek és a kiskereskedelemnek. Biztonsági raktárkészletével, termelési felfuttatásával pedig képes nagyobb igényeknek is eleget tenni. Bárkinek azonnal tudnak szállítani az elsősorban az egészségügyi, professzionális felhasználóknak készülő Brado és a főként lakossági felhasználásra szánt BradoLife fertőtlenítőszereikből is – állítja Barta Attila cégvezető. A járvány kitörése óta a védekezés érdekében bővített gyártási kapacitásukkal már hetente 500 ezer darab fertőtlenítőszert is képesek előállítani, ha ez szükségessé válik.

A járvány egy évvel ezelőtti magyarországi kitörésekor a Florin minden más termékének készítésével leállt, és teljes kapacitását a fertőtlenítőszerek gyártására használta. A 2020 tavaszi veszélyhelyzet 99 napja alatt 4 millió darab terméket állított elő. A járvány első hulláma idején a cég összesen 1500 tonnányi fertőtlenítőszerrel járult hozzá a védekezéshez. Erre azért is nagy szükség volt, mert az importlehetőségek megszűntek, és idehaza a Florin volt képes a legnagyobb mennyiségben gyártani a hirtelen nélkülözhetetlenné váló termékeket. Ezekből 25 új fajtát és változatot fejlesztett ki egy év alatt annak érdekében, hogy többet tudjon termelni, és minél jobban ki tudja elégíteni a megugró igényeket. 

A járványhelyzetre való tekintettel a gyártás teljes átállítása mellett 2020 tavaszán a Florin 6 hét alatt felépített egy új gyártócsarnokot, ahol új fertőtlenítőszer-keverő és kiszerelő berendezésekkel és gyártósorokkal tovább tudta növelni a termelését. Így a többi terméke gyártása mellett is képessé tette magát arra, hogy folyamatosan annyi fertőtlenítőszert állítson elő, mint a járvány első hulláma idején. Erre a termelésnövelésre szüksége is volt a cégnek, hiszen az őszi hónapokban végig szinte teljes kapacitással kellett működnie, hogy ki tudja szolgálni a járvány második hulláma miatt újra megugró igényeket. A szeptemberi csúcstermelés idején több mint 2 millió terméket gyártottak, és az októberi, novemberi termelésük is alig maradt el ettől.

Egy év alatt, 2020 március elejétől így összesen 4 millió liter fertőtlenítőszer készült a szegedi üzemben, ahol ebből 17 millió darab terméket állítottak elő. A járvány elleni védekezéshez kulcsfontosságú termékekből a Florin többszörösére növelte a termelését, ha szükséges volt, akár más készítményei rovására is. Az ellátásban nála mindvégig elsőbbséget élvező kórházaknak, egészségügyi intézményeknek, valamint az iskoláknak 2,5 millió darab fertőtlenítőszert szállított a cég az elmúlt egy évben. A Florin a kórházak legnagyobb ellátójává vált ezekből a termékekből, és a szeptemberi tanévkezdésre, majd azt követően az iskoláknak szükséges fertőtlenítőszereket is túlnyomórészt ő szállította.

Barta Attila szerint a járvány kitörésekor kiderült, hogy Magyarországon még nincsenek meg azok a kapacitások, amelyekkel belföldi gyártásból egyik napról a másikra gond nélkül meg lehetne oldani ilyen rendkívüli helyzetben az egészségügyi intézmények, közszolgáltatók, cégek és a lakosság együttes ellátását fertőtlenítőszerekből. A cégvezető éppen ezért örült annak a pályázati lehetőségnek, amely a hazai egészségipar fejlesztését, kapacitásainak növelését szolgálja, hogy az alapvető szükségletekből az ország képes legyen az önellátásra. 

Az Egészségipari Támogatási Program segítségével most egy újabb gyártásbővítést tudnak megvalósítani. A várhatóan nyárra elkészülő beruházással a Florin akkorára tudja növelni a kapacitását, amellyel mindenféle fertőtlenítőszerből gyorsan nagy mennyiséget lesz képes előállítani. Az új üzemmel így abban az esetben is el tudja majd látni az országot ezekkel a termékekkel, ha a tavalyihoz hasonló helyzetben hirtelen és nagyon rövid idő alatt kell ezt megtenni. 

A Florin Zrt.-ről

  • A magyar tulajdonban lévő szegedi Florin Zrt. évtizedek óta a fertőtlenítő- és tisztítószerek, valamint kozmetikai termékek egyik meghatározó gyártója a hazai piacon.
  • A Florin az elmúlt évek termékfejlesztéseinek eredményeként a fertőtlenítő- és higiéniai szerek mellett férfi és női kozmetikumokat, haj- és lábápolási termékeket, valamint háztartási tisztítószereket is gyárt saját márkanevek alatt. 
  • A Florin Zrt. végzi számos közismert kozmetikum és tisztítószer (WU2, Ultra, Komfort) előállítását is a márkatulajdonos cégek megbízásából.
  • A Florin 40 éve gyártja a Brado fertőtlenítőszereket. 20 különböző összetételű kéz-, bőr-, és felületfertőtlenítőt állít elő egészségügyi, közületi és lakossági felhasználásra. Az elmúlt egy évben 25 új terméket és változatot hozott létre, így már 60 féle méretben, csomagolásban kaphatóak a Brado és BradoLife fertőtlenítőszerei.
  • A Florin telephelyén 2020-ban 1,3 milliárd forint értékű beruházás valósult meg, amely az új gyártócsarnok mellett tartalmazta a benne lévő keverő- és csomagoló berendezéseket, a hozzá kapcsolódó labort. A fejlesztés 2019-ben indult, egy része a Magyar Multi Program pályázati támogatásával jött létre. 
  • A Florin a kormány Egészségipari Támogatási Programja segítségével tovább növeli a fertőtlenítőszergyártó kapacitását és termékválasztékát. Az ehhez szükséges beruházások már megkezdődtek, és várhatóan a nyár elejére készülhetnek el. A megvalósuló beruházások nyomán a Florin olyan kapacitást hoz létre, amellyel járványhelyzet idején is gyorsan, folyamatosan és biztonságosan képes lesz ellátni akár az egész országot a fertőtlenítőszerek teljes köréből.
Hirdetés átugrása →