Édesapám most büszke lenne rám

Először kétségbeesett Tóth Máté, amikor átvette a gépjármű-értékesítéssel és -szervizeléssel foglalkozó Shick-R Kft. vezetését, hiszen korábban nem hozták lázba az autók, nem is nagyon értett hozzájuk. Ám a kezdeti reményvesztettség után kihívást érzett abban, hogy az édesapja által alapított cég fejlődését egy új, saját maga által elképzelt fordulatszámra kapcsolja.

Három éve vezeti Tóth Máté a gyöngyösi központtal működő Shick-R Kft.-t. Soha nem vágyott az édesapja által alapított cég ügyvezető igazgatói székére, ám terveit, vágyait és álmait a sors egy tollvonással átírta, miután Máté egy betegség miatt elvesztette édesapját. „Emlékszem, egy pénteki napon kaptam kézhez a gazdasági agrármérnöki diplomámat, és a rákövetkező hétfőn már annak az ingatlanközvetítő cégnek a továbbképzésén ültem, ahol a kétéves értékesítői munkát követően irodavezetőként dolgoztam, miután megalapítottuk az ehhez szükséges céget. A szüleimmel úgy gondoltuk, hogy az itt megszerzett tapasztalatok birtokában szépen, fokozatosan veszem át az édesapám által alapított Renault-céget. A fokozatosság sajnos elmaradt.

Gondolom, normális esetben a cégátvétel úgy működött volna, hogy apa elmegy nyugdíjba. Biztos vagyok benne, hogy utána is bejárt volna a kereskedésbe, de a döntéseket rám bízta volna. Így volt már ez a közös munkánk során többször is, és ha nem is mindig értett velem egyet, a legtöbb esetben hagyott kibontakozni. Nyilván sokkal szerencsésebb, ha valakinek van elég ideje felkészülni arra, hogy igazgató legyen, és magabiztosan tud átvenni egy céget. Ehhez legalább három, de még inkább öt évre lenne szükség. Nekem legalábbis ennyire lett volna szükségem ahhoz, hogy ne legyen annyira feszített a tempó, és biztosan több időm jutott volna a részterületek fejlesztésére is.”...

Cikkünk teljes terjedelmében a K&K Magazin decemberi számában jelent  meg. Keresse a nagyobb újságosoknál, vagy fizessen elő! Ha kérdése van, írjon nekünk!

Hirdetés átugrása →