Mutatjuk az év legjobb befektetéseit 1. – arany, ingatlan, szuper-állampapír, vagy részvény?

Nemcsak az életünk változott meg a koronavírus hatására gyökeresen, hanem a befektetési környezet is. Hihetetlen zuhanások, majd meredek emelkedések jellemezték a tőzsdéket, volt részvény, aminek megtízszereződött az értéke, de legendás évet produkált az arany is, a bitcoin ára pedig gyakorlatilag az űrbe lőtt ki. Mindeközben az ingatlanpiac, ezen belül is a lakásvásárlás már messze nem volt akkora üzlet, mint az elmúlt pár évben.

Nézzük a fő kategóriákat, melyikkel mennyit lehetett keresni és legfőképpen miben lehet fantázia.

Érdemes a sort az állampapírokkal kezdeni, hiszen mégiscsak ezek érhetőek el a legkönnyebben, és szemben a fejlett országok minimális kamatával a magyar állampapírok ráadásul elég vonzó hozamot kínálnak. Legalábbis a magánszemélyeknek. Közülük a szuper állampapír melynek futamideje 5 év, közel 5 százalékos éves hozamot biztosít a befektetőknek, feltéve, ha lejáratig megtartják. Ha nem akkor a sávos kamatozás a mérvadó, az első félévben 3,5 a másodikban 4 százalék. Így ha valaki tavaly év elején ebbe fektette pénzét és most eladja, akár mert pénzre van szüksége, akár más befektetésbe akarja átcsoportosítani, az 3,75 százalékos éves hozamot tehet zsebre.

Ehhez képest

a Prémium Magyar Állampapír az inflációhoz kötött, változó kamatozású állampapír. Ez az éves átlagos fogyasztói árindex-változás százalékos mértéke, mint kamatbázis felett biztosít sorozatonként eltérő, jelenleg a 3 és az 5 éves futamidejű kötvényre 1,00% és 1,40% kamatprémiumot. Mivel 2020-ban az éves átlagos infláció 3,3 százalék volt, így jelenleg a három éves állampapírral 4, míg az ötévessel 4,4 százalékos induló éves hozamot lehet elérni. Persze lehet arra játszani, hogy az infláció erősen felpörög a következő években, de egyelőre mi inkább arra tippelünk, nem fogja tartósan elérni a 4 százalékot. Így mi inkább biztosra mennénk a Magyar Állampapír Plusszal.

De ne felejtsük el, hogy találhatunk euros állampapírt is. A Prémium Euró Magyar Állampapír az euró zóna inflációjához kötött, változó kamatozású állampapír. A kifizetendő kamat mértéke a kamatbázisból és a kamatprémiumból adódik össze. Az euró zóna inflációja jelenleg a nullához közelít a 3 és az 5 éves futamidejű kötvényre ehhez 1,00% és 1,25% kamatprémiumot kínálnak. De a hozam itt természetesen nemcsak a kamatból, hanem az árfolyamváltozásból is adódik. 2020-ban például az év elején egy Euró 333, míg az év végén 365 forintot ért. Így önmagában ez 9,6 százalékos hozamot jelentett annak, aki ezt a papírt választotta, ehhez hozzáadva az euró kamatot pedig jóval 10 százalék felett járunk. Persze arra nincs garancia, hogy idén is ennyit veszt értékéből a forint, de mindenesetre annak érdemes Prémium Euró papírt venni, aki legalább 4 százalékos további forintgyengülésre számít, azaz az idei év végén már 380 forintos Euró árfolyamot vár. Mi továbbra is inkább a szuper állampapírra hajlunk, de azért pénzünk 10-20 százalékát eurós papírba tennénk. Sose lehet tudni.

Hirdetés átugrása →