Nem csak a nagyvállalatoknak

Az MNB tavasszal bejelentett 300 milliárd forintos Növekedési Kötvényprogramja (NKP) akár 15 nagy vállalatcsoport számára biztosíthatja a növekedéshez szükséges forrást. A banki, finanszírozási és tőkepiaci területen piacvezető Kapolyi Ügyvédi Iroda szerint ugyanakkor valószínűbb, hogy a forrást nem csak nagyvállalatok fogják igénybe venni.

Az ügyvédi iroda szerint akár tucatnyi kisebb méretű vállalat is igénybe fogja venni a lehetőséget és az általuk kibocsátott kötvények jelentős hányadát a BÉT friss Xbond piacára fogják bevezetni.

Az első pár hónap tapasztalatai alapján a Kapolyi Ügyvédi Iroda szerint komoly érdeklődés tapasztalható a magyar közép- és nagyvállalatok körében a Magyar Nemzeti Bank által elindított Növekedési Kötvényprogram (NKP) keretében elérhető forrás iránt. Dr. Menyhárt Ádám, a banki, finanszírozási és tőkepiaci területen piacvezető ügyvédi iroda szakértője a program kedvező fogadtatásával kapcsolatban kiemelte, hogy az első kötvénykibocsátások az ehhez szükséges hitelminősítések és egyéb jogi folyamatok lezárulta után hamarosan megtörténhetnek. Az elsők között elsősorban még nagyobb vállalatok lesznek, miközben a program akár már 1 milliárd forinttól, így a közepes méretű vállalatok számára is elérhető. Hozzátette, hogy miközben a nagyvállalatok szinte ugrásra készen várták az NKP részletszabályainak megjelenését, és a kibocsátáshoz szükséges előkészítő átvilágítási és jogi folyamatok már javában zajlanak, addig a kisebb vállalkozások jó része egyelőre még tapogatózik.

Az NKP-val összefüggésben a Budapesti Értéktőzsde július 1-jén indította el az Xbond piacot, melyre könnyített adminisztráció, és az első másfél évben 50 százalékkal mérsékelt költségek mellett léphetnek piacra a kibocsátók. Dr. Menyhárt Ádám szerint az Xbond elsősorban olyan közepes méretű vállalkozások számára lehet optimális választás, amelyek 5 millió euró alatt – tehát a Tpt. szerint most is kibocsátási tájékoztató nélkül – kívánnak kötvényt forgalomba hozni, így számukra az Xbond által nyújtott előnyök, kedvezmények maximálisan kihasználhatók. Ugyanakkor mielőtt sor kerülne a vállalati kötvények regisztrációjára, javasolt időben felkészülni a nyilvános értékpapír kibocsátók működéséből fakadó teendőkre. A kötvényt kibocsátónak ugyanis mind a rendszeres, mind a rendkívüli közzétételi kötelezettségeknek eleget kell tennie. A szakértő kiemelte, hogy nem csak a bevezetésig vannak feladatai a vállalkozásoknak, hanem azt követően is, amivel összefüggésben a publikációs kötelezettségek teljesítését kiemelten vizsgálja az MNB, mint felügyeleti hatóság, és a piaci tapasztalat az, hogy azok esetleges megsértésével szemben határozottan fel is lép. Mindez a megfelelő előkészületekkel, belső szabályzatok kialakításával és azok alkalmazásával egyszerűen kezelhető, és így a vállalkozás az NKP és a tőkepiac adta finanszírozási lehetőségek kihasználására, valamint az ezáltal elérhető növekedésre fókuszálhat.

Hirdetés átugrása →